Bulvár-celeb

2024.04.24. 05:50

Ördög Nóra és a stáb is életveszélyes helyzetbe került az Ázsia Expressz forgatásán

Az Ázsia Expressz stábja a fél éjszakát a szabadban töltötte.

MW

Fotó: Bors

Túlélt több földrengést is Tajvanon Ördög Nóra és az Ázsia Expressz stábja.

A műsorvezető Instagram-videóban számolt be az eseményekről. Mint mondta, először késő este érkezett riasztás a telefonjukra, hogy földrengést észleltek a környéken, mindezt azután, hogy április 3-án Tajvanon az elmúlt idők legerősebb földrengése volt 7,3-es erősséggel, több halálos áldozattal.

A mostani földrengést Nóráék is érezték, az épület is kilengett. A stáb éppen az étteremben volt az első érezhető rezgéskor. Bár a helyiek nem estek kétségbe, Ördög Nóra a stábbal kiment az étterem elé az utcára. Hajnali három körül ismét rezgett a föld, nyikorgott minden – mondta Ördög Nóra a Bors cikke szerint.

Néhány perccel később újra rezgés következett, a vállfák is mozogtak a szekrényben. Nóra kiment a szobából és a folyosón több stábtaggal találkozott, majd ismét együtt hagyták el az épületet.

Ördög Nóra kétségbeesetten, sírva hívta fel a családját, lánya, Mici arra kérte, hogy nagyon vigyázzon magára. 

A stáb ezután visszatért a szobáikba, de reggel ismét földrengés volt. Szerencsére mivel a helyiek nem pánikoltak, valószínűleg nem volt ok az aggodalomra, de érthető, hogy a magyar stáb megijedt. Végül senkinek nem lett baja, az Ázsia Expressz forgatása pedig néhány nap múlva véget ér.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!