Bulvár-celeb

2023.04.30. 05:00

Gyanús kijelentést tett Szabó Ádám - lehet, hogy jön a baba?

Most aztán találgathatnak a rajongók.

Forrás: Instagram

A Sztárban Sztár egykori győztese, Szabó Ádám tavaly jelentette be, hogy újra rátalált a boldogság Farkas Jennifer személyében, akit azóta már el is jegyzett.

Azóta is úgy tűnik, nagyon boldogok együtt, legutóbb még egy közös számot is felvettek, amiatt kaptak hideget-meleget, főleg Jennifert bántották sokat a kommentelők.

Jenni kapott pár megjegyzést, hogy amikor énekel és a nagyérdemű, abszolút hallással rendelkező és otthoni fotelében életük java részét megélő kritikusok feldolgozzák, amit hallanak és az lesz a konklúzió, hogy na ne már gyerekek... Biztos nem az Ő hangja, kamu, autotune, minek énekel, minek akar énekelni, minek akar fejlődni, minek akar letenni valamit az asztalra, minek kapaszkodik fel a harmonikáson stb. Ezen az anyagon nincs semmi effekt, nincs szerkesztve, javítva, ez a »csúf« és nyers igazság. Jenni háromszor volt eddig énektanárnál! Előtte soha nem énekelt fel semmit mikrofonba, nem járt stúdióban és azt sem tudta, hogy amúgy Ő egy énekesnő, egy művész és egy csiszolatlan gyémánt! Most azon dolgozunk, hogy ragyogjon és kicsit mindenki érezhesse fényét!

– írta Szabó Ádám, aki erősen védi menyasszonyát a rosszindulatú kommentelőktől.

Nemrég újra megosztotta a követőivel, mit jelent számára Jennifer, áradozott arról, mennyire szereti a nőt.

"Nekem ő a leggyönyörűbb, legértékesebb, legfontosabb. Napról napra jobban szeretlek, és szinte drogként érzem azt, hogy általad végre önmagam lehetek, de függővé váltam. Függök a feltétlen szeretettől. 

Ennél jobb és felnőttként átélt érzés már csak az lehet, hogyha ezt családként érhetjük majd el! 

Alig várom! Szeretlek" – írta a kép alá sejtelmesen a szerelmes férfi.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!