2023.01.06. 05:48
Rejtélyes szerződést akart aláíratni Berki Krisztián Mazsival
Még nyolc hónappal a médiasztár halála után sem tiszta minden részlet.
Fotó: Bors
Berki Krisztián egy szerződést akart aláíratni feleségével, Mazsival még a mexikói utazásuk előtt – mondta a Borsnak egy közeli ismerős.
A lapnak elárulta, egy titoktartási szerződésről volt szó, amelyben Mazsi kijelenti, hogy semmilyen kompromittáló videóval nem él vissza.
Krisztián félt, hogy olyan felvételek is napvilágot látnak, amit nem szeretne. Mindig arról panaszkodott, hogy Mazsi szerint üldözési mániája volt a drogok hatására – mondta a neve elhallgatását kérő barát.
A házaspár kapcsolata Berki halála előtt már jó ideje válságban volt. Sokszor, sokféleképpen próbálták megmenteni: volt, hogy egy időre külön is költöztek, hátha egy kis távollét segít majd.
A módszer pedig láthatólag bevált, ugyanis ezután a néhány hét után a házaspár már Mexikóból posztolt közös fotókat.
A látszat ugyanakkor sokszor csal: néhány napja Mazsi ugyanis sok mindenről lerántotta a leplet a Palikék világa by Manna című műsor szilveszteri adásában.
Ezután pedig kiderült, Berki ultimátumot adhatott Mazsinak egy szerződés formájában, amelynek létezését Krisztián édesanyja is megerősítette a lapnak.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét