haon-sportoldal

2011.09.19. 16:45

Ez eddig is benne volt a sámsoniakban

Igen nagy arányú, 9–0-s győzelmet aratott a Hajdúsámson a Hajdúnánás ellen.

Igen nagy arányú, 9–0-s győzelmet aratott a Hajdúsámson a Hajdúnánás ellen.

Ahogy a megyei első osztály ötödik fordulójában rendezett mérkőzések jegyzőkönyveit böngésszük, akaratlanul is megakad a szemünk egy eredményen, ami nem is csoda.

A sámsoniak gólparádét rendeztek az elmúlt hét végén, Szegedi Szabolcs csapata 9–0-ra nyerte meg a nánásiak elleni találkozóját.

– Úgy gondolom, eddig is benne volt csapatomban ez a sok gól, csak épp az eddigi összecsapásainkon nem tudtuk kihasználni helyzeteinket, de most végre jó százalékban tudtunk élni lehetőségeinkkel. Magam sem számítottam arra, hogy ilyen nagy arányú sikert aratunk, pláne az első húsz-huszonöt perc után, mikor még 0–0 volt az állás, meg is lepődtem, hogy 9–0 lett a vége. Azt hiszem, erre a bajnokságra értünk összetartó csapattá, szinte mindenhova együtt megyünk, ami nagyon sokat számít. Tavaly még rutintalanabbak voltunk, persze még most sem vagyunk annyira tapasztaltak, de jó úton haladunk – nyilatkozta lapunknak Szegedi Szabolcs, a Hajdúsámson edzője, aki tanítványaival jelenleg a megye I-es pontvadászat második helyén áll.

SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!