Hajdú-Bihar

2011.11.01. 14:36

Rómeó és Júlia a balettben elmesélve

Moszkva, Debrecen - „Mi egy kollektíva vagyunk, és együtt alkotunk egészet.”

Moszkva, Debrecen - „Mi egy kollektíva vagyunk, és együtt alkotunk egészet.”

Már ismert koreográfus volt Viktor Smirnov – Golovanov, amikor ötletei megvalósítására, s a hagyományőrzés céljából létrehozta a Moszkvai Városi Balett társulatát. Támogatást sosem kaptak, teljesen önellátóak, mégis, 1988 óta töretlen sikerrel járják a világot. Balettslágereket visznek ismét sikerre modern környezetben, fiatal, főleg vidéki táncosokkal.

Amikor a Napló az alapító – koreográfust arra kérte, sorolja, milyen híres szereplőkkel érkeznek a cívisvárosba november 7-én, Golovanov így válaszolt: - Tudja, én egyedül dolgozom. Az én híres munkatársaim a színészeim, nem tudnék most hirtelen senkit sem megnevezni. Mi egy kollektíva vagyunk, együtt vagyunk egészek.

Először Debrecenben

A megalakulás óta eltelt 23 esztendő alatt több ezer előadásuk volt a világ minden pontjában. A fővárosban már szerepeltek, Golovanov dolgozott is az Operettben, Debrecenben azonban még sosem jártak. Mint mondta, ő is kíváncsi, vajon milyen érzés lesz a Főnix csarnokban szerepelni, s mennyien tisztelik meg őket a jelenlétükkel.

- A darab örökzöld, a klasszikus táncszínház hagyományait felhasználva újat fogunk mutatni az érdeklődőknek, átadva a történet gyökereit – így a vezető koreográfus.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!