Hajdú-Bihar

2011.09.08. 11:32

Szétlopták a volt laktanyát

Komádi, Debrecen - A fogyatékosok egykori otthonát Komádiban nem éri meg őriztetni a megyei önkormányzatnak.

Komádi, Debrecen - A fogyatékosok egykori otthonát Komádiban nem éri meg őriztetni a megyei önkormányzatnak.

Az egykor szebb napokat látott apafai laktanya épületegyüttesét mára szinte teljesen szétlopták a tolvajok.

Utánajártunk és kiderült, hogy az ingatlant 1997-ben vásárolta meg a debreceni önkormányzat a MÁV Zrt.-től 45 millió forint plusz áfáért. A már akkor is lepusztult állapotban lévő ingatlant (a 2000-ben történt sorozatos betörések és lopások megakadályozása érdekében) az önkormányzat 2001-től őriztette, majd a következő év végén a közgyűlés úgy döntött, hogy szociális és egészségügyi létesítményt alakítanak ki a volt kaszárnyában. A pályázat azonban eredménytelen volt.

Ha nem is ennyire (hiszen csak néhány éve hagyták el a lakói), de hasonlóan sanyarú állapotban van Komádiban a fogyatékosok egykori otthona. A megyei önkormányzat új, korszerű otthonba költözette a lakókat, a régi ingatlant azonban azóta felverte a gaz, és még a nagykapuról a lakatot is lelopták már. Mindkét ingatlan tulajdonosa arról tájékoztatta a Naplót, hogy vevőt keresnek a létesítményekre, a próbálkozásaik azonban egyelőre nem jártak sikerrel.

PA

A Lőtér utcában álló kísérteties épületegyüttes egykoron szebb napokat is látott, hiszen a honvédség vasútépítő-zászlóaljának tagjai népesítették be a területet. Azóta viszont szétlopták, és hajléktalanok vették birtokba az állítólag 106 millió forintért hirdetett épületegyüttest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!