2010.12.19. 15:16
Pedofilhálózatot számoltak fel Ausztriában
<p>Az osztrák hatóság felszámoltak egy több mint száz emberből álló gyerekpornó-hálozatot - közölte vasárnap az osztrák rendőrség. A gyanúsítottak között van négy tanár, és egy óvodában dolgozó férfi is. Két gyanúsított pedig nem csak letöltött, hanem készített is pedofil felvételeket.</p>
Az osztrák hatóságot 107 lakásban hajtottak végre házkutatást, ahol pedofil fényképeket és filmeket foglaltak le - közölte az osztrák szövetségi bűnügyi nyomozóhivatal (BKA) szóvivője. Az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozó férfi elmondta: egy Luxemburgból kapott információ alapján kezdték meg a nyomozást, amely a gyanúsítottak nagy száma miatt több hónapig tartott.
A gyanúsítottak egy luxembourgban található szervergépről töltötték le a pedofil felvételeket. Az osztrák hatóságoknak 107 embert sikerült azonosítaniuk. Többen azonban megmenekültek, miután különböző módszerekkel sikerült eltüntetniük nyomaikat.
Az osztrák rendőrség közlése szerint a legfiatalabb gyanúsított 18 éves, míg a legidősebb hetven éves. A gyanúsítottak közül öten gyerekekkel dolgoztak: egyikük egy óvodában, négyen pedig iskolákban.