Friss hírek

2009.04.06. 09:13

OLASZ RENGÉS: legalább 17 halott, harminc eltűnt

<p>Legalább 17 halottja van a hétfő hajnali olaszországi földrengésnek, és harminc embert eltűntként tartanak nyilván - közölték az olasz hatóságok. A Richter-skála szerint 5,8-es erősségű földregés hajnali fél négy óra után történt. Epicentruma Rómától nagyjából kilencven kilométernyire észak-keletre volt.</p>

Az olasz rendőrség közlése szerint legalább 16 ember halt meg az ország közepén pusztított földrengésben, míg a Sky TG24 nevű olasz hírtelevízió azt közölte, hogy a szám 17-re emelkedett. A rendőrség harminc embert eltűntként tart nyilván. A közbiztonsági hatóság vezetője szerint "számos áldozat, sok sérült, és még több összeomlott ház lesz".

Abruzzo fővárosának központja komoly károkat szenvedett. A városban egy kollégiumi épület részben összeomlott. A hatvanezer lakossal rendelkező városban a hajnali rengést követően több ezren menekültek az utcákra, utórengésektől tartva. A területen nagyjából 15 ezer ember maradt áram nélkül, és a Rómát a régióval összekötő autópályát le kellett zárni.

Az olasz közbiztonsági hatóságok azt közölték, hogy a rengés a Richter-skála szerinti 5.8-as erősségű volt. Az amerikai Földtani Intézet viszont azt jelentette, hogy ők 6.3-as erősségű földmozgást mértek. A rengést Rómában is érezni lehetett, és nagyjából egy óra múlva egy 4,8-as erősségű utórengés is történt az amerikai Földtani Intézet közlése szerint. Vasárnap a területet két kisebb rengés rázta meg, de azok károkat nem okoztak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!