Friss hírek

2009.04.24. 13:53

Még egy bírót szeretne a Győri Ítélőtábla

<p>7-8 hónapot kell várni egy -egy tárgyalás kitűzésére a Győri Ítélőtáblán, mivel az országban lévő öt ítélőtábla közül itt a legnagyobb az egy bíróra jutó ügyek száma. A győri intézmény elnöke szerint plusz egy bírói státuszra lenne szükségük ahhoz, hogy a várakozási időből le tudjanak faragni.</p>

A Győri Ítélőtáblán is bekövetkezhet, hogy időszerűtlenné válnak az ügyek, ha nem történik valami előrelépés a bírói létszámot illetően - mondta el Havasiné Dr. Orbán Mária a Győri Ítélőtábla elnöke, a pénteki összbírói értekezlet után tartott sajtótájékoztatóján. Az elkészített éves beszámolóból kiderül, hogy Győrben összesen 17 bíró dolgozik pedig az öt ítélőtábla közül itt tárgyalják a legtöbb ügyet. Debrecenben 25, Szegeden pedig 21 bíró látja el a feladatokat. A rengeteg ügy és a kevés bíró miatt akár 7-8 hónap is eltelik, mire egy-egy tárgyalást ki tudnak tűzni, pedig sokszor még délutánonként is tárgyalnak. Havasiné Dr. Orbán Mária kifejtette, hogy azt szeretnék elérni, hogy változtassák meg az illetékességi területeket és Zala megyét csatolják a Pécsi Ítélőtáblához. A megvalósulásra azonban nem sok esélyt lát, mivel ahhoz 2/3-os törvényt kellene módosítani. A megoldást az jelenthetné a túlterhelt Győri Ítélőtábla számára, ha még egy bíró álláshelyet kapnának. Ezzel a! felére csökkenhetne a "várakozási idő". Az elnök szerint súlyosan igazságtalan, hogy attól függően, hogy az ország mely területén él az ügyfél, kell hosszabb, vagy rövidebb ideig várakoznia az ítéletre. Győrben a vezetők is kiveszik részüket a döntéshozatalból. Az elnök és helyettese is évente több száz ügy ítélkezési munkájában vesz részt.
Az éves beszámolóból az is kiderült, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság jól teljesített az elmúlt évben, ugyanis az ítéleteik csaknem felét (42,9%-át) helyben hagyta a Győri Ítélőtábla, míg egyetlen egy ítéletet sem helyezett hatályon kívül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!