Friss hírek

2009.04.15. 15:50

Ismét makett-show Mosonmagyaróváron

<p>Már az összes szállodai szobát előre lefoglalták a mosonmagyaróvári nemzetközi makettkiállításra és versenyre érkező modellezők. A 13. Makett-találkozót április 17. és 19. között rendezik meg a Lajta-parti városban. A rendezvényt Európa első három makett versenye között tartják számon. Idén a hazai versenyzők mellett 25 ország modellezői jelezték részvételi szándékukat és összesen több mint 1500 minatűrt lehet megcsodálni.</p>

Mosonmagyaróvár már tizenharmadik éve ad otthont áprilisban három napra a Nemzetközi makett-találkozónak. Az önkormányzat kiemelt eseményként kezeli, az egyetem pedig a helyszín bérbeadásával segíti a szervezőket. 2009-ben egy minden eddiginél nagyobb kiállítást rendeznek a városban. A makett show-n évek óta több ország kiállítói vannak jelen, és az ország szinte minden pontjáról érkeznek vendégek Mosonmagyaróvárra. A városi rendezvényeinek évadnyitó programja ez a kiállítás, mely idén számos újdonsággal várja a vendégeket - mondta el Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere.

Takaró Attila, főszervező hozzátette: a rendezvényre idén hatszáz a hazai makettező mellett 25 nemzet versenyzőit is várják. Többek között angol, osztrák, belga, bolgár, szlovén, horvát, szerb, román, ukrán, szlovák, cseh, lengyel, görög, kanadai versenyzők jelezték részvételi szándékukat. Idén közel 50 különféle kategóriában lehet nevezést benyújtani.

A mosonmagyaróvári rendezvény egyre népszerűbb, mára Európa első három makett versenye között tartják számon. Az előzetes nevezések alapján a szervezők mintegy ezerötszáz makettre számítanak. A kiállított repülőgépeket, harci járműveket, helikoptereket, autókat, motorokat, kamionokat, hajókat és számos egyéb kategóriában készült maketteket bárki ingyen megtekintheti pénteken, szombaton és vasárnap az egyetemi aulájában. A makettek mellett számos egyéb program is várja az érdeklődőket. A hagyományőrző programok mellett idén lesz légvár, íjász bemutató, rádió távirányítású tank és hajó bemutató, valamint old timer járművek felvonulása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!