Friss hírek

2009.04.29. 14:36

Hangfoglaló Hétfő: énekelj, zenélj 1 millióért!

<p>1 millió forint értékben nyerhet hangszert minden olyan általános és középiskolás gyermek, aki részt vesz a Hangfoglaló Hétfő elnevezésű ének-zenei versenyen május 25-én. A kezdeményezés lényege, hogy a jelentkező iskolás csoportok a megmérettetés napján előadják a Zene nélkül mit érek én című dalt, képben és hangban rögzítsék azt, és feltöltsék az internetre. A videókra az érdeklődők szavazhatnak, a győztes pedig értékes hangszereket, hangtechnikai berendezéseket kap - tájékoztattak szerdán Budapesten a szervezők.</p>

A Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz), valamint a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége (MZMSz) által szervezett játék lényege, hogy május 25-én, hétfőn 11 órai kezdettel minél több általános és középiskolás énekelje, vagy játssza el a Zene nélkül mit érek én című dalt.

Az előadásokról készült felvételek közül az első öt legtöbb voksot összegyűjtő produkció közül a zsűri, vagyis a Hanosz és az MZMSz egy-egy vezetője, valamint Lukács László, a Tankcsapda frontembere és Benkő László, az Omega tagja dönti el, melyik a legjobb. A győztes 1 millió forint értékben kap, igénye és ízlése szerint, hangszert, illetve hangtechnikai felszerelést.

Az eredményhirdetés június 15-én lesz,.a győztes pedig a hangszereken kívül fellépési lehetőséget is kap az október 2-től 4-ig tartó Hangfoglalás 2009 rendezvényen.

További információ a versennyel kapcsolatban a: www.hangfoglalasonline.hu olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!