Friss hírek

2009.04.29. 19:18

Fidesz: gyanús ingatlanügylet Dunaújvárosban

<p>Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a Hankook gumigyárnak eladott dunaújvárosi telek miatt. Az ügyben Dorkota Lajos a város fideszes alpolgármestere tett feljelentést két évvel ezelőtt. Az ellenzéki politikus szerint Kálmán András polgármester mellett Kóka János akkori gazdasági miniszter szerepét is vizsgálni kellene.</p>

Kormánypárti politikusok csaknem 600 millió forinttal rövidítették meg Dunaújvárost azzal, hogy a város még a beruházásra kijelölt ingatlan átminősítése előtti értékéért cserébe szállt ki az ügyletet szervező cégből - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Dorkota Lajos. A fideszes parlamenti képviselő hozzátette: a közmű-előkészítés 57 millió forintos, valamint a művelési ágból való kivonás 30 millió forintos költségét is az önkormányzat fizette ki.

A politikus egy ügyvédi levélre hivatkozva azt mondta: törvényt sértettek azzal is, hogy a beruházás által érintett terület tulajdonosaitól megállapodás helyett kisajátították a földeket, amelyért az önkormányzat összesen kilenc millió forintot fizetett. Dorkota Lajos hozzátette: a gumigyár odatelepítése sem gazdaságilag, sem környezetvédelmi szempontból nem volt indokolt.

A dunaújvárosi polgármester szerint kockázatos volt az üzlet, azért adták olcsóbban a telket. Kálmán András az RTL Híradónak azt mondta, hogy meghatározott időre kellett volna a területet közművesítéssel rendelkezésre bocsátani, ha ez nem történt volna meg, akkor jelentős kötbért kellett volna az önkormányzatnak fizetnie. A polgármester cáfolta a fideszes alpolgármester állítását, amely szerint az önkormányzat fizette volna a közművesítést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!