Friss hírek

2009.04.30. 18:39

700 új munkahely a távmunka-program keretében

<p>700 új munkahely jön létre a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából meghirdetett távmunka-program keretében - jelentette be Simon Gábor, a tárca államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, több mint 120 pályázónak ítélnek oda összesen több mint 450 millió forintot azért, hogy legalább másfél évre munkahelyet biztosítsanak. A munka a pályázati kiírás szerint július 1-jén kezdődik meg. Magyarországon egyébként jelenleg a dolgozók 4-5 százalékát foglalkoztatják távmunkában, ez 140-150 ezer embert jelent.</p>

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ hirdette meg idén ismét a távmunkaprogramot, amire összesen 130 pályázat érkezett be: ebből 122 pályázat nyert el összesen több mint 450 millió forintot. A többségük kis- és középvállalkozó volt. A nyertes pályázók összesen 701 új munkahelyet hoznak létre legalább 18 hónapra, azaz másfél évre - ismertette Simon Gábor. A munka megkezdésének az időpontja a pályázati kiírás szerint július elseje.
A pénzt utólagosan finanszírozott, vissza nem térítendő bértámogatásra vagy infrastruktúra-fejlesztésre lehet fordítani, az összeget a hatósági szerződés megkötése után folyósítják a munkaügyi központok.

A távmunkára a legtöbb lehetőség most Közép-Magyarországon lesz, összesen 79. A legkevesebb pedig a Nyugat-Dunántúlon, ahol mindössze 1.

Simon Gábor beszélt arról is, hogy ma Magyarországon az összes dolgozó 4-5 százalékát foglalkoztatják távmunkában, ez 140-150 ezer embert jelent. Az Európai Unióban ugyanez az átlag körülbelül 13 százalék. A cél az, hogy 2013-ra a megközelítse Magyarország is ezt az arányt.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kiutalt pénzek felhasználását a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ ellenőrzi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!