Friss hírek

2009.02.09. 18:53

Csaknem egymilliárd forintból folytatódik Balatonfüred megújulása

<p>A zeneiskola, a Polgármesteri Hivatal, a Piros iskola és a Vásárcsarnok épülete is megújul Balatonfüreden egy éven belül. A város minderre 607 millió forint uniós pénzt nyert, ez az összberuházás költségének több mint 70 százaléka.</p>

Nem áll meg a felújítások sora Balatonfüreden. A város újabb nyertes pályázatának köszönhetően megújul a zeneiskola épülete, a Piros iskola, ami a felújítás után már közösségi házként fog működni. Ezenkívül megszépül az Polgármesteri Hivatal A és B épülete valamint a Vásárcsarnok is. Emellett pedig több utat, járdát is felújítanak - mondta a hétfői sajtótájékoztatón Bóka István polgármester.

Az önkormányzat saját forrásból közcélú mélygarázs, magánforrásból pedig más üzletek, irodák lakások építését is tervezi. A település júniusban nyújtotta be pályázatát, amivel 607 millió forintot nyert, ez az összberuházás költségének 71 százaléka.

A felújítási munkák szeptemberben kezdődnek el és körülbelül egy évig tartanak majd.
Pál Béla a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, Balatonfüred csak ebben a ciklusban 2,6 milliárd forint uniós forrást nyert a sikeres pályázataival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik