2007.11.04. 13:22
Menekült kubaiak szurkáltak Bicskén
<p>A hazánkban néhány hete menekült státuszt kapott kubaiak szurkáltak meg három magyart egy bicskei kocsmában - értesült a Független Hírügynökség. A megtámadottak közül ketten könnyebben sérültek, harmadik társuk életveszélyes állapotban került kórházba. A hírügynökség úgy tudja, hogy a nyomozást nehezíti, hogy a hajnali támadásban megsérültek és a külföldiek is erősen ittasak voltak, de a rendőrök munkáját a nyelvi nehézségek is hátráltatják.</p>
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta, hogy csoportos garázdaság miatt hallgattak ki 7 embert, akik a késelésbe keveredtek, de egyelőre senkit nem vettek őrizetbe. A szóvivő arról nem nyilatkozott, hogy a külföldiek azok a kubaiak lennének, akik néhány hete kértek és kaptak menekültstátuszt. Azt is vizsgálják, hogy a külföldiek vagy a helyiek kezdték a veszekedést.
Idén októberben 28 olyan kubai kért és kapott menedékjogot hazánktól, akik korábban a guantanamói amerikai katonai bázison éltek. Elhelyezésükről a Baptista Szeretetszolgálat gondoskodik, ellátásuk egy részét pedig egy évig az Egyesült Államok kormánya fizeti.