2007.11.18. 07:15
KOSZOVÓ: győzelmet hirdetett a Demokrata Párt
<p>A korábbi gerillavezér, Hasim Thaci pártja nyerte a koszovói parlamenti választásokat a nem hivatalos vasárnapi eredmények szerint.</p>
A Koszóvói Demokrata Párt, amely a tartomány függetlenségét szorgalmazza, az első összesítések szerint a szombati voksoláson a szavazatok 35 százalékával győzött. A 39 éves Thaci korábban a Koszovói Felszabadító Hadsereg politikai szárnyának vezére volt.
Második helyen a Koszovói Demokratikus Szövetség végzett a voksok 23 százalékával.
A parlamenti választásokat bojkottálták a tartományban élő szerbek, akik ellenzik Koszovó függetlenségét.
Három napon belül folytatódnak a zsákutcába jutott tárgyalások Brüsszelben a 90 százalékban albánok lakta Koszovó és Szerbia között a tartomány elszakadásáról.
Az ENSZ gyakorlatilag állami önállóságot javasolt Koszovónak, amit Szerbia hevesen ellenez. December 10-ig kell befejeződniük a Koszovó autonómiájáról folyó szerb-albán tárgyalásoknak. A koszovói albánok már bejelentették: ha addig nem jön létre megállapodás, akkor december 10-e után egyoldalúan kikiáltják függetlenségüket. Az amerikai és a német kormány pedig közölte, hogy kész azonnal elismerni az egyoldalúan kikiáltott független Koszovót.