2007.11.19. 08:42
Késik az e-napló - Vas Népe
Októbertől szigorúbb kontrollra számítottak nyolc Vas megyei középiskola diákjai - ekkor indult volna el az elektronikus osztálynapló tesztelése az oktatási intézményekben. Egyelőre fellélegezhetnek a tanulók: a számítógépes program még fejlesztésre szorul - írja a Vas Népe. A diákok talán még örülnek is a második félévre kitolt határidőnek, hiszen ha aktiválódik az új rendszer, nem lesz értelme az otthon eltitkolt jegyeknek. A szülők ugyanis naprakész információkat szerezhetnek az interneten keresztül. A tanulmányi előmenetelről, hiányzásokról, a fegyelmi vétségekről pedig SMS-értesítőt is kérhetnek. A legújabb tervek szerint a tesztüzem bevezetését a második félévre tervezik, a hagyományos osztálynaplót pedig csak jövő szeptembertől váltja fel teljesen az e-napló - olvasható a lapban.