Friss hírek

2007.11.29. 15:44

Dúsitott uránium-csempészeket fogtak el a szlovák hatóságok- két magyar a letartóztatottak között

<p>Két magyar állampolgárt is letartóztattak a szlovák és a magyar hatóságok radioaktív anyag csempészése miatt. Összesen 481 gramm, 235-os és 238-as izotópszámú, por halmazállapotú dúsított urán volt az a radioaktív anyag, amelyet még kedden foglalt le a szervezett bűnözés elleni szlovák hivatal a kelet- szlovákiai Perbenyik községnél lévő szlovák- magyar határátkelőhely közelében. Ezt csütörtökön. közös sajtóértekezleten jelentették be Pozsonyban a magyar Nemzeti Nyomozóiroda, valamint a magyar és a szlovák rendőrség képviselői.</p>

Az akció során három személyt tartóztattak le, kettőt Szlovákiában, egyet pedig a magyar szervek Magyarországon. Egyikük magyar állampolgár, a másik Ukrajnában élő magyar állampolgár, a harmadik pedig szlovák polgár. A sugárzó anyagból semmi sem szabadult a környezetbe, szlovák szakértők vizsgálják.
A tettesek grammonként 3500 dollárét (több mint 600 ezer forint) akarták eladni az uránt, a vevőkről egyelőre a hatóságok nem árultak el semmit, miként arról sem, hogy a tetteseknek van- e még a birtokukban további sugárzó anyag.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!