Friss hírek

2007.10.22. 18:42

OKTÓBER 23. Már több mint ezren vannak a Szabadság téren

<p>Hétfőn este 6 után már ezer-ezerötszáz ember volt a Magyar Önvédelmi Mozgalom Szabadság téri rendezvényén. A színpadon először Tomcat, a szélsőséges nézeteiről ismert blogger, majd Vona Gárbor, a Magyar Gárda alapítója is beszédet mondott - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.</p>

A körülbelül 1000-1500 fősre duzzadt tömegben a beszédek alatt gyakran a "Gyurcsány takarodj" bekiabálások hangzanak fel. A szervezők szándéka szerint a tavalyi, őszi utcai megmozdulásokra és a tömegoszlatásokra is emlékeznek rendezvényükkel. Az egyik felszólaló, Vona Gábor, a Magyar Gárda egyik alapítója a gárdáról is beszélt. Elmondása szerint a tegnapi avatással tízszeresére nőtt a szervezet, aminek elsődleges feladata, hogy a magyarságtudatot erősítse. Vona Gábor azt mondta, a gárda nem ígéri, hogy holnap lemond a kormány, holnapután pedig rendszerváltozás lesz.

Azt még nem tudni, a résztvevők valóban átvonulnak-e az Operához, ahol több vezető politikus, védett személy és volt 56-os részvételével díszelőadás lesz este. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint csak lakcímkártya, vagy egyéb igazoló irat birtokában mehetnek be az ott lakók. A rendőrök azt mondták: ha valakinek nincs ilyen irata, azt, ha szükséges, odakísérik, ahova akar menni. A rendőrök egyébként a belépők csomagjait is megvizsgálják. A területen belül csak a rendőrök, az ott lakók, a rendezvények résztvevői és az akkreditált újságírók tartózkodhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!