Friss hírek

2007.10.22. 09:52

Akadozik a vonatforgalom Párizs környékén

<p>Hétfő reggel akadozott a vasúti forgalom a francia fővárosban és környékén, mert két szakszervezet dolgozói nem vették fel a munkát. Az érdekvédők múlthéten csütörtökön hirdettek sztrájkot. Pénteken azonban a legtöbb szakszervezet ismét dolgozni kezdett. A Charles de Gaulle és az Orly repteret a városközponttal összekötő vonalakon a járatok mindössze 20 százaléka közlekedik. Csak ezeken a vonatokon naponta 700 ezer ember utazik dolgozni.</p>

A külvárosi vonalakon valamennyivel jobb a helyzet: ott a járatok körülbelül fele indult el. Van olyan vonal is, ahol zavartalan a közlekedés. Az állami vasúttársaság szerint a TGV gyorsvonatai, valamint más intercity járatok menetrendszerint indulnak és érkeznek. A párizsi metró- és buszhálózatban nincs fennakadás, a járatok rendben közlekednek- közölte a francia főváros tömegközlekedési vállalata.

A francia vasúti szakszervezetek múlt csütörtökön hirdettek sztrájkot, hogy az elnök, Nicolas Sarkozy nyugdíjjal kapcsolatos változtatásai ellen tiltakozzanak. Az államfő ugyanis megkurtítaná a vasutasok és az energiaipari dolgozók nagyvonalú nyugdíjprivilégiumait. A legtöbb érdekvédő még pénteken befejezte a sztrájkot, hétfőre pedig egyeztetést hívtak össze, hogy a további lépéseket megbeszéljék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!