ERDON Helyi hírek

2008.07.30. 13:07

Holokauszt-emlékverseny zajlott

<p>Nagyvárad - Szerte az országból eljöttek iskolások arra a versenyre, melyen a Holokauszttal kapcsolatos tudásukról adtak számot.</p>

Hétfőn kezdődött a Nagyváradon második alkalommal zajló országos Holokauszt-emlékverseny, melyet a Bihar megyei Tanfelügyelőség a tanfelügyelőség támogatásával, valamint a nagyváradi zsidó hitközség és a romániai izraeli nagykövetség közreműködésével szervezett. Harmincöt megyéből mintegy 120 középiskolás és általános iskolás jött el, s kéttagú csoportokban vettek részt a megmérettetésen. Külön kategóriában versenyeztek az általános iskolások, illetve a középiskolások, tudtuk meg Daniel Negrean tanfelügyelőtől. A hétfő délelőtti írásos próbán mindenki résztvett, délután pedig az általános iskolások a Holokauszttal kapcsolatos rajzokat, festményeket készítettek, a középiskolásoknak pedig esszét kellett írniuk ugyanebben a témában. Egyéb programok is voltak: a diákok megkoszorúzták a Nagyváradi Zsidó Hitközség melletti Holokauszt-emlékművet, s találkoztak az auschwitzi haláltábor egyik túlélőjével is.

Az emlékverseny megnyitóját a Nagyváradi Filharmónia termében tartották, többek között a nagykövetség képviselői, valamint Pásztor Gabriella államtitkár jelenlétében. A díjkiosztás szerdán délelőtt, a nagyváradi Mihai Eminescu főgimnázium díszermében zajlik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!