2007.11.20. 09:11
Találkozó kormányzati és uniós programokban illetékes szakemberekkel
<p>Hargita megye - November 19.-én 15 órától a csíkrákosi Vándorszékely (Bogáti) Panzióban a felcsíki-, 17 órától a megyeházán a csíkszeredai- és 19 órától Csíkbánkfalván az alcsíki vállalkozóknak nyílt lehetőségük arra, hogy kormányzati és uniós programokban illetékes és jártas szakemberekkel találkozzanak és beszélgessenek.</p>
A területi RMDSZ jóvoltából létrejött találkozókon Borboly Csaba, a Csíki Területi RMDSZ elnöke elmondta, hogy rengeteg támogatás van, ami a vállalkozások fejlesztését segíti és mivel a térségnek erre igen nagy szüksége van az RMDSZ híd szeretne lenni a helyi vállalkozók és a bukaresti közigazgatás között annak érdekében, hogy kormányzati és uniós támogatásokhoz közelebb kerüljenek a vállalkozók.
Csáka József vezérigazgató, a Kis- és Középvállalkozások, Belkereskedelem és Szövetkezetek Vezérigazgatóságának vezetője a kis- és középvállalkozásoknak kiírt beruházási program nyújtotta lehetőségekről beszélt, ami a versenyképesség növelését célozza, ugyanis nagyon fontos, hogy az itteni vállalkozások megálhassák a helyüket az unió piacáról beáramló versenyképes cégekkel szembeni harcban. Simon Enikő, a Sepsiszentgyörgyi Helyi Hitelgaranciaalap előnyeiről beszélt, amely különböző formájú kezességet és tanácsadást biztosít a vállalkozóknak a hitelezési folyamatokban.
A Központi Fejlesztési Régió szakembere a Regionális Operatív Program vállalkozásokra vonatkozó tengelyeit mutatta be.
Az előadások után a meghívottak válaszoltak a vállalkozók kérdéseire és mindenki választ kaphatott a saját vállalkozásának fejlesztésére vonatkozó kérdéseire. A találkozók alkalmával megfogalmazódott az az igény, hogy a jövőben legyenek még hasonló jellegű találkozók, amelyek megkönnyítik az itteni embernek az információszerzést és közelebb hozzák számukra a sokszor elérhetetlennek tűnő pályázati rendszereket.