2007.11.14. 17:51
Szavalóverseny az Ady Endre Liceum dísztermében
<p>Nagyvárad - Az Ady Endre Liceum és a Partium Alapítvány szervezésében november 16-án és 17-én kerül megrendezésre a IV. Partiumi Szavalóverseny az Ady dísztermében.</p>
Pénteken,16-án három órától az ünnepélyes megnyitó után a zsűri által megjelölt verset szavalják el a versenyzők, majd negyed hattól a szabadon választott versek következnek. Húsz órától versösszeállítás hangzik el erdélyi kortárs költők verseiből Levél helyett címmel. Szombaton kilenc órakor kezdődik az ünnepélyes díjkiosztó az Ady Endre Líceum dísztermében, majd ugyancsak a szavalóverseny programjának keretében tíz órától koszorúzás lesz Ady Endre nagyváradi mellszobránál. Tizenegy órától Körner Anna és Hajdu Géza adják elő a Mikszáth Kálmán különös házasságai című színjátékot az iskola dísztermében.