2007.10.30. 13:59
Indul a Civilsuli!
<p>Szatmár megye - A MIT szervezésében 2007 október és 2008 március között 12 erdélyi városban civilsulira kerül sor középsikolás diákok számára.</p>
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében októberben indul egy féléves civil és közéleti iskola, mely célja, hogy az erdélyi magyar középiskolás fiatalok érdeklődését felkeltse a civil szféra és a közéleti kérdések iránt, és elősegítse közvetlen tájékozottságukat az említett területeken. A hétvégi rendezvénysorozat 12 erdélyi városba látogat el, melynek tervezett meghívottai erdélyi és magyarországi előadók, illetve elismert közéleti személyiségek. A konferenciákra Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Temesváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Gyergyószentmiklóson, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, valamint Csíkszeredá. A konferenciákon különböző témák lesznek, mint: civil szféra, közélet, alkotmányos állam, demokrácia, emberi jogok, kisebbségi jogok, korrupció, véleményszabadság, sajtószabadság, környezetvédelem, Európai Unió, közösségi részvétel stb. Az érdeklődő középiskolás diákok további információkhoz a www.civilsuli.ro honlapon juthatnak, valamint ugyanitt jelentkezhetnek be. A konferencia–sorozat nyitott minden érdeklődő számára. A bejelentkezett résztvevők, valamint az érdeklődők fél éven át figyelemmel követhetik a 12 konferencia munkálatait: egyiket valóságosan, a többit pedig virtuálisan, a honlap segítségével. A program lezajlása után átfogó értékelésre kerül sor, melynek eredményeként a diákok különböző jutalmakban részesülhetnek. A civil és közéleti iskola programot az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action – Fiatalok Lendületben program keretében támogatja az Oktatást és Szakmai Fejlődést Elősegítő Közösségi Programok Országos Ügynöksége (Asociaţia Naţională pentru Programe Comunitare în Domeniul Educaţiei şi Formării Profesionale – ANPCDEFP). Az első konferenciára november 2–4. között kerül sor Kolozsváron.
Ütemterv
| Helyszín | Időpont |
1. | Kolozsvár | 2007. november 2–4. |
2. | Sepsiszentgyörgy | 2007. november 16–18. |
3. | Marosvásárhely | 2007. november 30. – december 2. |
4. | Temesvár | 2007. december 14–16. |
5. | Nagyvárad | 2008. január 18–20. |
6. | Székelyudvarhely | 2008. január 25–27. |
7. | Brassó | 2008. február 1–3. |
8. | Szatmárnémeti | 2008. február 8–10. |
9. | Gyergyószentmiklós | 2008. február 15–17. |
10. | Nagybánya | 2008. február 22–24. |
11. | Kézdivásárhely | 2008. március 7–9. |
12. | Csíkszereda | 2008. március 21–23. |