Glasgow-i klímacsúcs

2021.11.02. 20:00

Egymilliárd eurót ígért az erdővédelemre az Európai Unió

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) kötelezettséget vállalt kedden arra, hogy az uniós költségvetésből 1 milliárd eurót fordítanak a következő 5 évben az erdők védelmére.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világ erdőinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról szóló konferencián Von der Leyen elmondta:

az erdővédelem közös felelősség, nemcsak az éghajlat stabilitásának megtartása szempontjából, hanem azért is, mert a világ erdei továbbra is több százmillió embernek biztosítanak megélhetést.

A bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra is, az erdőkben és a földeken, csökkenteni kell az ökológia lábnyomot világszerte.

„Az európai emberek nem akarnak többé olyan termékeket vásárolni, amelyek előállításához erdőírtás kapcsolódik. Ezért hamarosan javaslatot teszünk az EU által okozott globális erdőirtás elleni küzdelemről szóló rendeletre, amellyel összefüggésben szorosan együttműködünk a termelő országokkal”

– jelentette ki.

A felajánlott 1 milliárd euróból 250 milliót a kongói medence őserdeinek védelmére szánják.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!