Digitália

2024.02.07. 06:00

Mi az igazság? Lehallgatja a telefon a beszélgetéseinket, vagy sem?

Régi technológiai mítosz, hogy az okoseszközeink kukkolnak és hallgatnak minket.

MW

Forrás: Shutterstock

Előfordult már, hogy beszélgetett valakivel egy termékről, és rövidesen éppen hasonló hirdetés jelent meg a telefonján? Nem kell üldözési mániában szenvedni, hogy arra a következtetésre jussunk: a telefonunk biztosan figyeli a beszélgetéseinket.

Az egyik legelterjedtebb technológiai mítosz, hogy a telefon mikrofonja, akarjuk, vagy sem, folyamatosan be van kapcsolva, hallgatja beszélgetéseket, és átadja ezeket az adatokat a hirdetőknek. A régi vád akkor kapott lángra a sajtóban, amikor 2016-ban a Cox Media Group (CMG) médiaóriás marketingesei azt állították, képesek meghallgatni a fogyasztók beszélgetéseit az okostelefonokba, okostévékbe és más fejlett eszközökbe beágyazott mikrofonokon keresztül. Így gyűjtenek adatokat, amiket a hirdetések célzására használnak, közölték.

Ez így semmiképpen nem volt igaz, de mire fülön csípték őket, s a CMG le is állította az oldalát, a hír már szétspriccelt.

A mítosz eredete

„Sokan nagyon ki vannak akadva a Facebooktól, mert kihallgathatják a beszélgetéseiket” – mondta Melanie Michael riporter Tampa Bay nézőinek élő tévéadásban:

Az adás 2016. május 23-án ment le, s néhány nappal utána megjelent egy cikk, a „Kémkedés titkai: A Facebook lehallgatja telefonbeszélgetéseit?” címmel. „Tehát legyen óvatos, mit mond a telefonja jelenlétében” – áll a cikkben. „A Facebook nem csak nézi, hanem le is hallgatja a mobiltelefonját.” És elmagyarázzák – miként a fenti videóban is – , miként tudjuk kikapcsolni a mikrofont, hogy a Facebook ne hallgathasson le minket.’

A hír szétspriccelt a világban, hatása még ma, nyolc évvel később is érezhető. A cikk idézi a Dél-Floridai Egyetem kommunikációs professzorát, Kelli Burnst is. Burns azonban soha nem mondta, hogy a Facebook lehallgatná felhasználóit.

Úgy fogalmaztak, hogy Burnst azt mondta, hogy „a Facebook figyel”, és „nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mennyire nyomon követi a Facebook minden online lépésünket”.

Ehhez képest a professzor hetekkel később közzé tett egy blogbejegyzést, hogy rögzítse, soha nem mondta, hogy a Facebook lehallgat. „Soha nem mondtam, hogy hallgatóznak. És a figyelés  alatt a követést értettem."

Tehát nagyrészt egy pontatlan fogalmazás szülte a mítoszt, de azért nem véletlen, hogy éppen 2016-ban történt. Ez volt ugyanis az az idő, amikor a Facebook kezdte felpörgetni célzott hirdetéseit.

2016 augusztusában a The Washington Post arról számolt be, hogy a Facebook hirtelen számtalan új személyes adat átadását ajánlotta fel a hirdetőinek. Ezek az adatok – a cikk végén tételesen felsoroljuk – magukba foglalják a személy életkorát, nemét, etnikai hovatartozását, otthonának értékét stb.

Közben a Facebook billió dolláros céggé vált, nagyrészt hihetetlenül pontosan célzott hirdetéseinek köszönhetően. A marketingcégek imádnak a Facebookkal dolgozni, mert sokkal jobb és több adatot kínál, mint bármely más platform a világon.

A közösségi óriásvállalat pedig tökéletesen visszaélt ezekkel az adatokkal, és mindössze két évvel a mítosz fellángolása után belekeveredett a Cambridge Analytica botrányba. Annak fényében akár tökéletesen logikusnak is látszott, hogy lehallgatja a telefonjainkat. Hiszen már kiderült, bármely más cégnél jobban visszaélnek a felhasználók magánéletével.

A Vice 2018-ban olajat öntött a tűzre, mikor leírta: „A telefon lehallgat, és ez nem paranoia.”

A cikk ugyan később megemlíti, hogy a telefon valójában nem rögzít folyamatosan, hanem csak akkor, ha azt mondjuk, hogy „Hey Siri” vagy „Ok Google”.

Miért terjed továbbra is ez a mítosz?

Annyira elterjedt az elmúlt nyolc évben, hogy csakugyan igaznak tűnik. Kapjuk a hiperpontosan célzott hirdetéseket a Facebookon és a Google-on, de ez nem azért van, mert a telefonunk hallgatózik.

Lehet, hogy többet írunk be a telefonunkba, mint gondoljuk? Írtunk egy utazásról, és röviden a Google-on is utána néztünk, hogy mennyibe kerülnek a jegyek? Megkérdeztük Sirit, a Google-t, hogy melyek a legjobb túrák arra? Szövegesen kerestünk az Instagramon éttermek után? Ezeket az információkat mind eladják a hirdetőknek: valószínűleg többet mondunk el telefonunknak, mint azt feltételeznénk.

Rengeteg bizonyíték van arra, hogy a hirdetők a keresési lekérdezéseink, közösségi médiahasználatunk és „sütijeink” segítségével rendkívül pontos képet alkothatnak rólunk. Ezeket az információkat a hirdetők megkapják, így nincs szükségük a mikrofonunkra.

A Northeastern Egyetem kutatói felszámolták ezt a mítoszt. Tesztelték a Facebookot, az Instagramot és több mint 17 ezer egyéb alkalmazást, és soha nem találtak olyat, hogy egy app váratlanul aktiválta volna a mikrofont.

Igazából arról van szó, hogy a hirdetőknek egyáltalán nem szükséges hallgatni, hogy miről beszélünk, mert már amúgy is mindent tudnak rólunk.

Rengeteg olyan információt ismer a Facebook a felhasználóiról, mint például, hogy férjhez mennek-e, most tértek vissza a nyaralásukról, vagy éppen gyermeket várnak. A legtöbb személyes adatot akkor gyűjtik össze, amikor az emberek önként posztolnak a Facebookon vagy frissítik profiljukat.

De vannak hátborzongatóbb dolgok, amelyeket biztosan nem önként adtak át, mint például a hitelkeretük, hogy mibe fektetnek be, van-e egyenleg a hitelkártyájukon, használnak-e kuponokat, és hogy valószínűleg elköltöznek-e az otthonukból.

A Facebook képes összegyűjteni ezeket a hihetetlenül részletes személyes adatokat. Nyomon követi minden webhelyen végzett tevékenységünket, még akkor is, ha nem léptünk be a Facebook vagy Instagram fiókunkba.

Íme a Gizmodo által összeállított lista, amit a Facebook tudhat a felhasználókról és a hirdetések célzására használ:

  1. Helyszín
  2. Életkor
  3. Generáció
  4. Nem
  5. Nyelv
  6. Képzettség
  7. Tanulmányok
  8. Iskolák
  9. Etnikai affinitás
  10. Jövedelem és nettó vagyon
  11. Lakástulajdon és típus
  12. Otthon értéke
  13. Az ingatlan mérete
  14. A lakás négyzetméterei
  15. A ház/lakás építésének éve
  16. Háztartási összetétel
  17. Azok a felhasználók, akiknek 30 napon belül van évfordulójuk
  18. Olyan felhasználók, akik távol vannak a családtól vagy a szülővárostól
  19. Olyan felhasználók, akik baráti kapcsolatban állnak valakivel, akinek évfordulója van, újonnan házasok vagy jegyesek, nemrég költöztek vagy közelgő születésnapjuk van
  20. Távoli kapcsolatban élő felhasználók
  21. Felhasználók új kapcsolatokban
  22. Új munkával rendelkező felhasználók
  23. Újonnan elkötelezett felhasználók
  24. Új házas felhasználók
  25. Nemrég elköltözött felhasználók
  26. Felhasználók, akiknek hamarosan születésnapjuk lesz
  27. Szülők
  28. Várandós szülők
  29. Anyák „típus” – vélhetően alkat szerint 
  30. Olyan felhasználók, akik valószínűleg részt vesznek a politikában
  31. Konzervatívok és liberálisok
  32. Kapcsolati státusz
  33. Munkáltató
  34. Ipar
  35. Munka megnevezése
  36. Iroda típusa
  37. Érdeklődések
  38. Motorkerékpárral rendelkező felhasználók
  39. Azok a felhasználók, akik autóvásárlást terveznek (és milyen típusú/márkájú autót, és milyen hamar)
  40. Felhasználók, akik nemrég vásároltak autóalkatrészeket vagy tartozékokat
  41. Felhasználók, akiknek valószínűleg autóalkatrészre vagy szervizre van szükségük
  42. A felhasználó autójának stílusa és márkája
  43. Hány éves autót vett
  44. A jelenlegi autó kora
  45. Valószínűleg mennyi pénzt költ a felhasználó a következő autóra
  46. Hol vásárolja meg valószínűleg a következő autót
  47. Hány alkalmazottja van a cégének
  48. Kisvállalkozásokkal rendelkező felhasználók
  49. Vezetői vagy középvezető beosztású felhasználók
  50. Jótékonysági célokat követő felhasználók (típus szerint osztva)
  51. Operációs rendszer szerint
  52. Játékosok
  53. Játékkonzollal rendelkező felhasználók
  54. Felhasználók, akik létrehoztak egy Facebook eseményt
  55. A Facebook Payments szolgáltatást használó felhasználók
  56. Azok a felhasználók, akik az átlagosnál többet költöttek a Facebook Payments szolgáltatásra
  57. Facebook-oldalt adminisztráló felhasználók
  58. Felhasználók, akik nemrégiben töltöttek fel fényképeket a Facebookra
  59. Internetes böngésző szerint
  60. E-mail szolgáltatás
  61. A technológia korai/késői alkalmazói
  62. Külföldi munkavállaló (aszerint, hogy melyik országból származik)
  63. Hitelszövetkezethez, nemzeti bankhoz vagy regionális bankhoz tartozó felhasználók
  64. Beruházó felhasználók (befektetés típusa szerint elosztva)
  65. Hitelkeretek száma
  66. Aktív hitelkártya-felhasználók
  67. Hitelkártya típus
  68. Betéti kártyával rendelkező felhasználók
  69. Hitelkártya egyenleg
  70. Rádióhallgatók
  71. Tévézők
  72. Mobilt használók (az általuk használt márka szerint)
  73. Internet kapcsolat típusa
  74. Felhasználók, akik nemrégiben vásároltak okostelefont vagy táblagépet
  75. Azok a felhasználók, akik okostelefonon vagy táblagépen keresztül érik el az internetet
  76. Kuponokat használó felhasználók
  77. Ruházat vásárlása szertint
  78. Mennyi költ háztartási boltokban
  79. Sört, bort vagy szeszes italokat fogyasztók
  80. Élelmiszert vásárló felhasználók (és milyen fajtákat)
  81. Olyan felhasználók, akik szépségápolási termékeket vásárolnak
  82. Azok a felhasználók, akik allergiás gyógyszereket, köhögés- és megfázás elleni gyógyszereket, fájdalomcsillapító termékeket és vény nélkül kapható gyógyszereket vásárolnak
  83. Felhasználók, akik pénzt költenek háztartási termékekre
  84. Azok a felhasználók, akik pénzt költenek gyerekeknek vagy háziállatoknak szánt termékekre
  85. Milyen háziállatuk van
  86. Azok a felhasználók, akiknek háztartása az átlagosnál többet vásárol
  87. Azok a felhasználók, akik hajlamosak online vásárolni (vagy nem)
  88. Az éttermek típusai, ahol a felhasználó étkezik
  89. Az üzlettípusok, ahol a felhasználó vásárol
  90. Azok a felhasználók, akik „fogékonyak” olyan cégek ajánlataira, amelyek online autóbiztosítást, felsőoktatást vagy jelzálogkölcsönt, valamint előre fizetett kártyákat/műholdas
  91. TV-t kínálnak
  92. Mióta él a felhasználó a helyszínen
  93. Felhasználók, akik valószínűleg hamarosan költöznek
  94. Azok a felhasználók, akiket érdekel az olimpia, az őszi futball, a krikett vagy a ramadán
  95. Olyan felhasználók, akik gyakran utaznak munka vagy szórakozás céljából
  96. A munkába ingázó felhasználók
  97. A vakációk típusai
  98. Felhasználók, akik nemrég tértek vissza egy utazásról
  99. Felhasználók, akik nemrég használtak egy utazási alkalmazást

  1. A lista azóta bizonyára kiegészült további adatcsoportokkal.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!