Bulvár, celeb

2010.08.17. 15:15

Ügyészségi vizsgálat Jimmy halálának szemtanúja ellen

<p>Az ügyészségre küldte a rendőrség Zámbó Jimmy halálának a szemtanúja által tett feljelentést és a hozzá kapcsolódó vizsgálatok iratait.</p>

A rendőrség annak megállapítását kéri a Fővárosi Főügyészségtől, hogy  követett-e el bűncselekményt a tanú. Az asszony ugyanis azt állítja, hogy korábbi vallomásával ellentétben nem lett öngyilkos Jimmy - aki a hivatalos adatok szerint 2001. január 2-án fejbe lőtte magát - hanem más kezében sült el az énekes életét kioltó fegyver. A nemrég lezajlott rendőrségi vizsgálat azonban ezt az állítást nem találta megalapozottnak.

Az énekes Zámbó Jimmy minden eddigi vizsgálat szerint saját maga oltotta ki az életét egy pisztollyal, 2001 januárjában. Egy szemtanú, a család ismerőse akkor ugyanezt vallotta. Nemrég azonban megmásította vallomását és feljelentést tett, ami szerint az énekes halálát bűncselekmény okozta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) keddi tájékoztatása szerint hétfőn ezt a feljelentést elutasították. Az életvédelmis nyomozók megvizsgálták a feljelentés valóságtartalmát. Megállapították, hogy az abban foglaltak eltérnek az államigazgatási eljárásban korábban összegyűjtött adatoktól, melyeket annak idején kiterjedt szakértői vizsgálatok támasztottak alá. A feljelentésben foglaltak alapján nem állapítható meg bűncselekmény, ezért utasították el a feljelentést.

Kedden a BRFK az elutasított feljelentést, valamint a 2001-ben lefolytatott államigazgatási hatósági eljárás adatait elküldte a Fővárosi Főügyészségre. Az iratokat azért küldték át az ügyészségre, hogy ott megállapítsák, hogy a feljelentő követett e el olyan bűncselekményt, amely kizárólag az ügyészség hatáskörébe tartozik.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!