BOON Sziréna

2019.03.06. 12:29

Buszozás közben döntötte el, hogy kirabolja

Miskolc - Követte, majd kiszakította a miskolci idős asszony füléből a fülbevalókat, és elszaladt vele.

Miskolc - Követte, majd kiszakította a miskolci idős asszony füléből a fülbevalókat, és elszaladt vele.

A Miskolci Járásbíróság hétfőn előkészítő ülésen ítélte el azt a fiatalkorú férfit, aki Miskolcon egy helyi autóbuszon figyelte ki a sértettet, majd döntötte el, hogy kirabolja. A férfi 2018. február 28-án, a kora délutáni órákban autóbusszal utazott a városban, amikor felfigyelt a busz egyik idős utasára. Elhatározta, hogy amikor a sértett leszáll, követni fogja, és elveszi a nála lévő értékeket. Miután az idős asszony leszállt a buszról az egyik megállóban, így is történt.

Odaadta, eltűnt

Egy üres járdaszakaszon érte utol, majd elé lépett, és egy hirtelen mozdulattal mindkét füléből kitépte a nő arany fülbevalóját. Az időskorú sértett a támadástól a földre esett, egy járókelő segítette fel, amikor a férfi már elfutott a helyszínről. A zsákmánynak azonban nyoma veszett és sosem került elő, ugyanis a vádlott – félve, hogy azt megtalálja nála a rendőrség – egy idegennek adta, a nyomozás során pedig sem az illető, sem az ékszer nem került elő. A bíróság rablás elkövetése miatt 1 év javítóintézeti nevelésre ítélte a fiatalkorú vádlottat, aki beismerte tettét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A kiszabott intézkedés mellett a sértettnek okozott 60 ezer forintos kárt is meg kell fizetnie. A bíróság ítélete jogerős.

ÉM


[related-post post_id="4157720"]

[related-post post_id="4159512"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!