BOON Sziréna

2019.01.21. 08:55

Késsel fenyegette meg áldozatát a Centrumnál

Miskolc - Még a bankautomatához is elkísérték a halálra rémült sértettet a rablók.

Miskolc - Még a bankautomatához is elkísérték a halálra rémült sértettet a rablók.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a fiatalkorú férfinak, aki Miskolcon, a Centrum áruház előtti villamosmegállóban fenyegette meg a sértettet, majd pénzt követelt tőle.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és ismeretlen társa január 14-én, 21 óra 30 perc körüli időben megállította a villamosmegállóba tartó sértettet, majd megfenyegette, hogy leszúrja, ha nem ad neki 10 ezer forintot. A sértett annyira megijedt, hogy közölte, nincsen nála pénz, csak egy bankkártya. A gyanúsított unszolására a sértett elment a közeli bakautomatához, ahová a gyanúsított és társa is elkísérte. A sértett bankszámláján azonban nem volt elegendő pénz, így egyenlegének lekérdezését követően a gyanúsított már ezer forinttal is beérte. Miután a pénzt elvette a sértettől, társával elmenekült a helyszínről.

A gyanúsítottal szemben rablás miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségének megállapítása esetén – fiatalkorára figyelemmel – 2 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértéke alapján feltehető, hogy a férfi megszökne, elrejtőzne így február 18-ig elrendelték előzetes letartóztatását, melyet a fiatalkorúak regionális büntetés végrehajtási intézetében kell letölteni.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!