BOON Sziréna

2017.05.10. 19:48

Jogerős ítélet: önvédelem volt a szúrás Harsányban

Budapest, Harsány, Miskolc - Jogerősen felmentették a harsányi halálos szúrás vádlottját.

Budapest, Harsány, Miskolc - Jogerősen felmentették a harsányi halálos szúrás vádlottját.

Évekre visszanyúló tárgyalássorozatot követően kedden jogerős ítéletet hozott a korábbi Legfelsőbb Bíróság szerepét betöltő Kúria: felmentették az emberölés vádja alól a 25 éves H. Patrikot, aki 2012-ben egy késő esti harsányi incidensben halálra késelte P. Norbertet.

Többször megszúrta

Nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, „ki ne emlékezne” arra a lassan öt évvel ezelőtt Harsányban történt szurkálásra, amikor H. Patrik egy csetepatéban késével többször is megszúrta P. Norbertet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők gyors beavatkozása, az újraélesztés sem tudta megmenteni életét.

A Miskolci Törvényszék H. Patrikot az első eljárásban jogos önvédelem címén felmentette az emberölés vádja alól, de a másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla nem tartotta megfelelőnek az ítéletet, és új eljárásra kötelezte a Miskolci Törvényszéket.

A megismételt eljárásban a büntetőbíróság bizonyítottnak találta az emberölést, és 2015 decemberében H. Patrikot 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az akkori ítélet szerint a fiatalember legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett „az emberölés bűntette tényállás téves megállapításában, a jogos védelem megállapításáért” és így H. Patrik felmentése érdekében.

Az ítélőtábla enyhített

Ezzel az alapvetéssel a Debreceni Ítélőtábla tárgyalta újra másodfokon dr. Balla Lajos vezette tanács révén az ügyet. A tavaly őszi ítéletben megváltoztatták a Miskolci Törvényszék által kiszabott büntetést. H. Patrik börtönbüntetését 5 év 6 hónapra és a közügyektől eltiltását 6 évre enyhítették.

Az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elhunyt P. Norbert támadásával 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott H. Patriknak, aki így jogos védelmi helyzetben volt. „A támadásra azonnal reagált, annak elhárítása szükséges is volt. A mértékét azonban ijedtség, illetve menthető felindulás nélkül, a vádlott kirívó aránytalansággal túllépte, ez pedig, a jogos védelmi helyzetből adódó cselekvőség ellenére, az általános szabályok szerint büntetendő” – fogalmazott az ítélőtábla határozata. A bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott fiatal felnőtt korát, azt, hogy P. Norbert támadott és azt is, hogy H. Patrik részt vett a megszúrt fiú ellátásában. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor H. Patrik ittas állapotát és a veszélyes eszköz használatát.

Felmentés...

Az újabb fellebbezések nyomán jutott a Kúriára H. Patrik ügye. A „legfőbb bíróság”azonban május 9-i – immár jogerős – ítéletében a legfrissebb jogszabályok alapján egyértelműsítette, hogy önvédelemről van szó. Dr. Kónya István, a büntetőtanács elnöke úgy fogalmazott, hogy már az éjjel történő támadásokat automatikusan életellenesnek kell minősíteni.

- Szaniszló Bálint -


Mi a jogos önvédelem?

Jogos védelemnek az számít, ha valaki visszavág, amikor a testi épségét jogtalan támadással megsértik. Ha a támadás éjszaka történik, akkor életellenesnek kell venni, még akkor is, ha a védekező fél jobban fel van fegyverkezve, és nagyobb csapást mér ellenfelére, mint a támadó.



Harsányi késelés - Önvédelemnek indult, emberölés lett belőle

Jogerősen jó fél évvel kisebb büntetést szabott ki az ítélőtábla a harsányi emberölésért.

 

Harsányi késelés - Önvédelem? Emberölés?

Másodszor hirdet kedden határozatot az ítélőtábla a harsányi ember­ölés ügyében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!