BOON Sziréna

2017.01.24. 09:31

Az ítélőtáblán a miskolci „kis fészekrakó” ügy

Debrecen, Miskolc - Tíz évvel az „elkövetés” után jogerős döntés lehet a csalásos, okirat-hamisításos ügyben.

Debrecen, Miskolc - Tíz évvel az „elkövetés” után jogerős döntés lehet a csalásos, okirat-hamisításos ügyben.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa csütörtökön kezdi el tárgyalni a „kis fészekrakóként” ismert miskolci büntetőügyet.

Az ügy részesei – a bíróság által megállapított tényállás szerint – a jogszabályok rendelkezéseit kihasználva, azokkal visszaélve értékesítettek, vásároltak ingatlanokat és nyújtottak segítséget az ügyletek lebonyolításához Miskolcon 2006-ban. A „fészekrakó” program keretében használt ingatlanok vásárlása során valótlan tartalmú munkáltatói igazolásokat adtak be a hitelintézethez. Az igazolások segítségével a vevők részben úgy jutottak ingatlanokhoz, hogy rendszeres jövedelemmel és saját erővel sem rendelkeztek, így a törlesztésre reális lehetőségük nem volt.

Az önerőt a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatás összege jelentette. A felvett hitelek futamideje 20–25 év volt, azonban a vevők rövid ideig fizettek, pontosabban a törlesztőrészleteket a hitelfelvételhez szükséges és a hitelfelvételkor megnyitott folyószámláról vonták tőlük.

A vevők a vásárlással kapcsolatos illetékfizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, a közüzemi számlákat nem fizették, mivel többnyire szociális segélyből, családi pótlékból éltek. A hitelfelvételben segítséget nyújtó személyek a szociálpolitikai támogatás teljes összegére vagy egy bizonyos részére tartottak igényt a hitelfelvételben nyújtott segítségükért cserébe.

Az állam és a bank károsult

Összességben több tízmillió forint kárt okoztak mind a hitelintézetnek, mind a magyar államnak.

Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2013 júliusában dr. R. Gyula elsőrendű vádlottat csalás bűntette, magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat 8 évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól. T. Z. Gyuláné másodrendű vádlottat magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 évre próbára bocsátotta. R. Z. Ferenc harmad- és H. Zsuzsa negyedrendű vádlottat csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. G. János ötödrendű csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A további tizenhat vádlott is hasonló módon felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Fellebbezés másodfokon is

A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2015 szeptemberében egy kivételével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlottak egyes cselekményeivel kapcsolatban az elsőfokú ítéleteket hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, a kiszabott szabadságvesztés-büntetéseket megváltoztatta. Például az elsőrendű vádlott szabadságvesztés próbaidejét 2 évre, az ügyvédi foglalkozástól eltiltást 3 évre enyhítette és a vádlottat 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az akkori ítélet ellen az ügyész a hatályon kívül helyezések miatt, illetve súlyosításért fellebbezett. A vádlottak közül az elsőrendű felmentésért, illetve a pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!