boon-sportoldal

2018.11.23. 09:14

Hatvan kategóriában küzdöttek Miskolcon

Miskolc - Nemzetközi volt a hétvégi miskolci Avas kupa – Csordás József emlékverseny.

Miskolc - Nemzetközi volt a hétvégi miskolci Avas kupa – Csordás József emlékverseny.

A megyei karate szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE közösen rendezte meg november 17-én Miskolcon az Egyetemi Körcsarnokban az Avas kupa – 12. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt. A meghívásos versenyen 3 nemzet (Románia, Szlovákia, Magyarország) 33 egyesület, közel 450 nevezéssel több száz karatéka mérte össze tudását 5 küzdőtéren. A 60 kategória között utánpótlás és haladó versenyszámok is szerepeltek a kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) különböző korosztályaiban a 6 évesektől a szeniorokig, vagyis a 35 év felettiekig. A 60 trófea és a közel 240 érem méltó gazdára talált. A kupán tiszteletét tette dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke. Kiemelt vendég volt a fiatalon elhunyt Csordás József családja is. Az eseményt kiemelt rendezvényként kezelte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is.

Negyedik Justitia

Sok éves hagyomány, hogy kiemelésre kerülnek a legeredményesebb női illetve férfi versenyzők, valamint a legtöbb érmet gyűjtő hazai és külföldi egyesületek. Idén a serleg különdíjakat a lányok esetében Ádám Vivien (Budaörsi SC, 2 arany, 1 bronz), a fiúknál Bérczes Botond (Justitia Fuji-Yama SE, 2 arany) vehette át.

A legeredményesebb hazai csapat a Budaörsi SC lett 9 arany, 8 ezüst és 9 bronz­éremmel, míg a külföldiek között a Sepsiszentgyörgyi Sport All diadalmaskodott 3 arany, 3 ezüst és 8 bronzéremmel. A miskolci Justitia Fuji-Yama SE 6 arany, 9 ezüst és 13 bronzéremmel az egyesületi ponttábla 4. helyén zárt, míg a Szerencs VSE a 17., a Szirmabesenyői Szkítia a 19., a Gesztelyi Renraku Ryu SE pedig a 30. lett.

A legfiatalabb versenyző (Huszár Bianka Justitia Fuji-Yama SE), a legidősebb induló (Voczelka Ferenc Budaörsi SC) serlegben részesült, míg plakettet vett át a legnépesebb csapat (Budaörsi SC) is.

ÉM


Az Avas kupa – Csordás József emlékverseny jegyzőkönyve

Megyei vonatkozású eredmények

Justitia Fuji-Yama SE

Fiú, kata (formagyakorlat)

6-7 évesek: 1. Kerepesi Dávid. 10-11 évesek, 10-7 kyu: 2. Balogh Dorián. 12-13 évesek, 6-1 kyu: 1. Bérczes Botond, ... 3. Harangozó Ákos. 12-13 évesek, 10-7 kyu: 3. Balogh Dorián. 14-15 évesek: 1. Bérczes Botond, ... 3. Baló-Jóna Balázs, Suszterics Gergő. 16-17 évesek: 2. Suszterics Gergő. 18 év felett: 2. Szilágyi Gergő. 36 év felett: 3. Grudzinski Zsolt.

Leány, kata (formagyakorlat)

6-7 évesek: 2. Huszár Bianka. 8-9 évesek, 7-1 kyu: 2. Baló-Jóna Nóra. 10-11 évesek, 10-7 kyu: 2. Kurucz Hanna, 3. Virág Mara. 12-13 évesek, 10-7 kyu: 1. Kovács Száva, ... 3. Mágori Bíborka. 14-15 évesek: 1. Zay Lili, 2. Görgényi Laura, 3. Nagy Gréta. 16-17 évesek: 1. Tóth Vanda, 2. Zay Lili, 3. Görgényi Laura, Nagy Gréta. 18 év felett: 3. Tóth Vanda, Csontos Flóra.

Fiú, kumite (küzdelem)

14-15 évesek, +60 kg: 2. Somodi Levente.

Leány, kumite (küzdelem)

12-13 évesek, 10-7 kyu, -46 kg: 3. Kovács Száva.

Renraku-Ryu KSE

Fiú, kumite (küzdelem)

12-13 évesek, 10-7 kyu, +46 kg: 3. Gazdóf Áron.

Leány, kumite (küzdelem)

12-13 évesek, 10-7 kyu, -46 kg: 4. Petrovics Rebeka.

Szerencs VSE

Leány, kata (formagyakorlat)

8-9 évesek, 10-8 kyu: 3. Kiss Rebeka. 10-11 évesek, 10-7 kyu: 1. Kiss Rebeka.

Fiú, kumite (küzdelem)

12-13 évesek, 10-7kyu, -46 kg: 3. Tiszavári Tamás. 16-17 évesek, +65 kg: 3. Kossuth Kornél.

Szkítia Szirmabesenyő

Fiú, kata (formagyakorlat)

16-17 évesek: 1. Kántor Zéta. 18 év felett: 3. Kántor Zéta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!