Fényes pontosztozkodás

Ősz van, autók húznak el az utópályán egymás mellett benne ismerős arcokkal és ismeretlenekkel is. Nem csak piros-fehér mezes drukkereket látni a gépkocsikban, a pihenőhelyeken, van olyan, akin a fehér az kék. Futball ősz ez: a nyár utolsó hónapja előtt megkezdődött a 2008/09-es idény, de nem csak a Diósgyőr-, hanem az Újpestre igyekvő nyíregyházi szurkolók számára is.

Maradva az előbbi csapatnál: a jelentős keretváltozáson átesett piros-fehérek hadrendje nem változott, Vágó Attila vezetőedző a 4-2-3-1-es formációban küldte pályára a nyitányon, a REAC ellen azt a csapatot, amelyikben három külföldi játékos (Ahodikpe, Stanic és Milicic) mellet két magyar fiatal (Búrány és Gohér) is élete első magyar élvonalbeli bajnokiját játszotta, kezdőként.

Gohér

Gohér kiválóan teljesített baloldali védőként, de az eddig a DVTK-nál ,,gondposztnak” számító helyen, jobboldali emberfogóban szerepeltetett ex-középpályás Kamber is stabilnak tűnt, a védelemben egyébként csak Milicicnek volt egy-két suta mozdulata, de ő is lényegesen jobb a tavalyi évadban belső védőkén pályára küldötteknél, és jó társa lehet Sebők V.-nek.

Pintér ezúttal is határozottan futballozott, sok labdát szerzett és azokat jól is játszotta meg, Búrány sem rítt ki a csapatból, de valószínűleg fog ő még ettől is jobban játszani. Az előre játékért felelős Stanic néhány villanással igazolta, hogy jó képességű labdarúgó, olyan, aki 2-3 ellenfélen is át tudja húzni a labdát. Ahodikpe gyors és lendületes játékra képes (mint a túloldalon Homma), Tóth M. pedig ,,klasszikus gólvágói” erényeket csillogtatott jó helyzetkihasználói százalékával (két kis helyzetből egy nagy gól).

A kapusról annyit, ahogy azt ő is megfogalmazta: az egyik szem sír, a másik nevet. Köteles személyében ugyanis az elmúlt évtized legjobb diósgyőri kapusát veszítheti el a csapat, amennyiben megfelel az angol Norwich City e heti tesztjátékán. A cserék közül Szélpál képes volt lendületet adni, Tchana nem a játékával, hanem a kakaskodásával tűnt ki, Szabó V. pedig túl keveset játszott ahhoz, hogy maradandót alkothasson.

Jó-e vagy sem?

És ha már a cseréknél tartunk: a hazaiaknál a tizennegyedikként (harmadik csereként) pályára lépő labdarúgó egy olyan 19 éves játékos volt, aki a nyáron járt a DVTK-nál, de a próbajátékon nem felelt meg, vagyis nem fért be a DVTK 29 fős keretébe. Ez a történet hűen kifejezi a két csapat kerete közötti minőségi különbséget, ami a pályán nem igazán látszódott. Igaz, egyszerre mindkét oldalon csak 11-11 játékos lehet egyidőben a pályán, így a bő- és szűk keret közötti különbségek nem feltétlenül érnek győzelmet, de hosszútávon általában kifizetődőek (mert bárhol, bármikor előfordulhatnak eltiltások, sérülések).

Egyébként a szombati meccs után megállapítható, hogy 11 játékos sem mindig sok vagy elég, ugyanis a REAC akkor szerezte a gólját, amikor az arcon vágott Sebők V.-t orrvérzése miatt ápolták az alapvonalon túl, és diósgyőri szempontból mindenképpen pozitívum, hogy még a védő visszatérése előtt, emberhátrányban sikerült egyenlíteni. További pozitívum, hogy az első félidő változatos játéka után a másodikban leülő meccsen Vágó Attilának volt lehetősége arra, hogy próbáljon javítani a támadójátékon és három (!) támadó szellemű játékost is pályára tudott küldeni a kispadról.

Hogy jó-e az egy pont a REAC vendégeként vagy sem, az első forduló után nagyon nehéz megítélni. A meccs lefújását követően a vendég öltözőből kiszűrődő hangok szerint igen (azért ne hosszas ünneplése tessenek gondolni), de az egyik prominens diósgyőri vezető szerint az Aczél Zoltánnal együtt sem túl acélos REAC ellen, csak a győzelemnek lehetne örülni.

Kapcsolódó cikkek: