boon-sportoldal

2008.07.21. 19:22

A munkában hisz Daniel Oravec

<p>Megkezdte hétfőn a felkészülést a Vegyész RC-Kazincbarcika élvonalbeli férfi röplabda csapata.</p>

A foglalkozás elején Daniel Oravec, a VRC edzője vázolta a még nem teljes létszámban jelen lévő keret előtt a következő hetek programját, majd az ilyenkor súly-, és testmagasság mérés következett. A bemelegítés után jöhetett a foci, de keddtől már „élesbe” vált a munka.
– Sok csapatnál szokás, hogy a bajnokság után alig van levezetés, hanem már mennek is a játékosok szabadságra – mondta Daniel Oravec. – Én nem ennek vagyok a híve, hiszen most is június végéig edzésben maradtunk, és a háromhetes pihenést követően meg is kezdtük a munkát, mert én ebben hiszek. Tíz hét van a rajtig, addigra kell elérnünk az optimális állapot. Az első két hétben 30 százalék fizikai rész mellett 70 százalék labdás foglalkozás lesz, majd a második fázisban – ez négy hét – megfordul az arány. Aztán jön a „hajrá”, azaz a ráhangolódás a szezon rajtjára. Természetesen tervezünk edzőmérkőzéseket is, valamint tornán is szeretnénk részt venni. Ezeknek a szervezése még folyamatban van.

Változások

Dudás András technikai vezetőtől megtudtuk, hogy az elmúlt idény keretéből hárman távoznak, mert máshol folytatják tanulmányaikat: Kovács S., Gulyás és Tóth Milán. A VRC-nél folytatja Lehóczky László aki Debrecenből tér vissza, míg Cziczó egy év kihagyás után edzésbe áll.
– Rajtuk kívül felkerült az ifiből Kiss Gergely és Vanczák Róbert, és még egy vagy két röplabdázó érkezése várható, ha úgy alakulnak a dolgok – tette hozzá Dudás András.

Csak a Kaposvár

Több éve két magyar klubcsapat képviselte Magyarországot a Közép-európai Liga (Interliga) küzdelmeiben. A nevezések után eldőlt, hogy a hazai férficsapatok közül egyedüliként a Kaposvár lesz ott a regionális nemzetközi sorozat mezőnyében. A nőknél a 2008/2009-es idényben egyik indulásra jogosult magyar csapat (Nyíregyháza, Vasas) sem vesz részt, így teljes lesz a magyar bajnokság (NB I Liga) alapszakasza.

A Vegyész jelenlegi kerete
Dudás Tamás, Juhász Péter, Szántai Balázs, Lehóczky Gergő, Germuska Péter, Csizmadia János, Leidgeb Dániel, Kovács Zoltán, Cziczó Gábor, Lehóczky László, Kiss Gergely, Vanczák Róbert, Nagypál Dávid.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!