boon-sportoldal

2007.11.23. 19:45

Győrben zárja a bajnokságot a DVTK

<p>A labdarúgó NB I 15. fordulójában szombaton&#160;13 órától a Győri ETO FC vendégeként lép pályára a Diósgyőri VTK.</p>

Az őszi záró fordulóban Tompos Zoltán, partjelző a találkozón fejezi be pályafutását. A mérkőzést Sápi Csaba vezeti, másik segítője L. Tóth Lajos lesz.

Az előző bajnokság záró fordulójában 4-0-ra verte a Diósgyőrt az ETO, ami akkor azt is jelentette, hogy NB I-es maradt a háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes csapat. A forduló előtt egyébként kilenc pont választja el egymástól a feleket: a Győr a 7., míg a Diósgyőr a 14. pozícióból próbál feljebb kapaszkodni a téli szünet előtt. Ami igazán egyelőre nem is lesz még pihenés, hiszen a DVTK az őszi Liga Kupa finálé második találkozóját játssza majd szerdán a Fehérvár ellen hazai környezetben, majd decemberben további három alkalommal is ligázik az Andrássy úti csapat, de már a tavasz jegyében.

- A megszokott rend szerint napi egy tréninggel készültünk a találkozóra, a hét elején jó iramú kis- és nagypályás játékkal edzettünk - mondta Tokody Tibor, az ETO labdarúgója csapata hivatalos honlapjának. - Csütörtökön elméleti és gyakorlati taktikai eligazítást tartott a mester. Azt még persze nem tudom, hogy pályára léphetek-e a Diósgyőr ellen, de természetesen utolsó hazai mérkőzés révén még inkább győzelemre játszunk szombaton.

Az viszont biztos, hogy a felnőtt válogatott kerettag kapus, Köteles László nem védheti a DVTK hálóját, ugyanis összegyűlt a három sárga lapja.

Egyeztettek

Pénteken ugyanakkor egyeztettek egymással a szurkolók képviselôi és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetôi az idény elôtt meghirdetett zérótoleranciáról. Az FTC Zrt. és a Ferencváros Szurkolók Szövetsége által kezdeményezett tárgyaláson az MLSZ részéről Kisteleki István elnök és Izsó Ignác, a jogi bizottság vezetője a debreceni, újpesti, kispesti és diósgyôri fanatikusok képviseletében is megjelentekkel tárgyaltak. Az MLSZ közlése szerint a felek megállapodtak a további, már konkrétumok alapuló tárgyalásokban. Kisteleki kérte, hogy a szurkolók képviselői terjesszék az MLSZ jogi bizottsága elé konkrét észrevételeiket, javaslataikat, s azokat az Izsó Ignác vezette testülettel közösen vitassák meg. Az MLSZ vezetôi kijelentették, nyitottak mindenfajta olyan szurkolói észrevételre, mely egy közös álláspont kidolgozását tenné lehetôvé. Ebben reményeik szerint a klubok hívei önmaguk számára tennék kötelezôvé a rendteremtés, a nyugodt és biztonságos nézôtéri állapotok érdekében meghozott szabályok betartását.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!