boon-sportoldal

2007.10.17. 21:58

Újra együtt a Kovács-Janics páros!

<p>Együtt készül a pekingi olimpiára a címvédő Kovács-Janics kajak páros.</p>

A szerdai megállapodás értelmében az olimpiai válogatóra még nem Fábiánné Rozsnyói Katalinnal készül az aranypáros, a nyári játékok előtt azonban már a mesteredző irányítja felkészülést - közölte szerda este a szövetség honlapja.

Fábiánné és Janics között májusban mérgesedett el a viszony, akkor Janics otthagyta az edzőtábort, és külön készült az Európa-bajnokságra. Fábiánné kétszer is felajánlotta a visszatérés lehetőségét, de Janics egyik alkalommal sem békült.

Szerdán Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség(MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Kovács Katalin edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, illetve Janics Natasa trénerével, Vécsy Viktorral. A megállapodás értelmében Janics továbbra is Vécsy Viktorral készül Szegeden, míg a jövő márciusi, ausztráliai edzőtáborban Sári Nándor kajakedző is segíti majd a szakmai munkát.

Fábiánné Rozsnyói Katalin hozzájárul ahhoz, hogy Kovács Katalin ezt követően Janiccsal készüljön fel az olimpiai páros válogatóra, a munkát azonban nem ő irányítja.

Az olimpiai válogatók után, a játékokat megelőző héthetes edzőtáborban az indulási jogot szerzett női versenyzők munkáját azonban már Fábiánnénak kell összefognia.

A szövetség elnöksége október 25-én tárgyal az olimpiai felkészülés menetéről - derül ki a honlapról.

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!