2018.08.22. 08:51
VRCK: Az ukránok ellen tisztul a kép
Kazincbarcika - Németh Szabolcs, a Vegyész RC Kazincbarcika szélső ütője a válogatott szerepléséről.
Kazincbarcika - Németh Szabolcs, a Vegyész RC Kazincbarcika szélső ütője a válogatott szerepléséről.
A magyar férfi röplabda-válogatott ma este újabb Európa-bajnoki selejtezőt játszik, az F-csoport 3. fordulójában Ukrajna vendégei lesznek, Zaporozhye városában, 18.00-tól. Nemzeti együttesünk keretében a Vegyész RC Kazincbarcika két játékosa is helyet kapott, Németh Szabolcs és Gebhardt Norbert személyében. Két barcikai röpis pedig sérülés miatt maradt ki a válogatottból, Szabó D. a felkészülés elejétől hiányzott, míg Blázsovics a kerettel kezdte el a közös munkát, de vállsérülése miatt kivált, és jelenleg már klubjával készül az évadra.
A magyar válogatott eddig két meccset játszott, a VRCK játékosával, Vlado Milevvel felálló Macedóniától idehaza 3:2-re kikapott, Svájc vendégeként pedig 3:2-re nyert.
– A Macedónia elleni mérkőzésen látszott, hogy nem tudtunk felkészülési mérkőzéseket játszani, annyit, amennyire szükségünk lett volna – mondta a két Eb-selejtezőn egyaránt kezdőként szóhoz jutó Németh Szabolcs. – Az első két szettet el is veszítettük, de a harmadik játszmától kezdve már összeálltunk támadásban, jobb volt az összhang a pályán a játékosok között. Függetlenül attól, hogyan dőlt el a mérkőzés, végre sikerült harcolnunk, küzdenünk egymásért, és a szemünk előtt csak az lebegett, hogy a következő mérkőzést megnyerjük. Ráléptünk egy útra, tudjuk, hogy miben kell javulnunk, a Svájc elleni meccsen nyertünk, de visszaigazolást kaptunk a hiányosságainkról.
Mi az amiben?
A szélső ütőt arról is kérdeztük, hogy mi az, amin javítani kellene, és mi az, amiben jól állnak.
– A feladó-ütő közötti összhangon kell javítanunk, és jobban meg kell becsülnünk a nyitásainkat is – jelentette ki a barcikai röplabdázó. – Túl sok pontot ajándékoztunk Macedóniának és Svájcnak is a rossz nyitásaink miatt. Ami a támadásokat illeti, amennyiben meglesz az összhang, úgy az önbizalom is nőni fog. A fogadásunk rendben van, főleg az azt követő játékelemeken kell dolgoznunk. Az jó, hogy egységesek vagyunk, tudunk küzdeni egymásért, amit bizonyítottunk Svájcban, mert hat-nyolc pontos hátrányokból is képesek voltunk felállni.
Az Eb-selejtezők során ma és szombaton (utóbbit hazai környezetben) a csoportban jelenleg az első helyen álló Ukrajna ellen meccselnek a magyarok. Mint ismert, a csoportgyőztes Eb-döntős lett és a hét kvartett 5 legjobb másodikja is. És, hogy mik az ezzel kapcsolatos esélyek?
– Láthattuk, hogy Svájc is képes jó röplabdát játszani, míg Macedónia, Ukrajna és Magyarország nagyjából egy szinten vannak – felelte Németh Szabolcs. – Macedónia ereje az összeszokottságban rejlik, de egyemberes csapatról van szó, a játékukat az átlójukra hegyezik ki. Az ukránok és mi is inkább a csapategységben bízhatunk, hiszen nem vagyunk egy összeszokott társaság, de jól kiegészítjük egymást, és tudunk is egymásért harcolni. Lassan a féltávnál vagyunk, az ukránok elleni meccset követően még tisztább képet fogunk kapni az erőviszonyokról, de úgy érzem, méltó ellenfelei vagyunk az ukránoknak és a macedónoknak is. Remélem, hogy ki fog jönni nekünk is a lépés, ennek érdekében dolgozunk.
ÉM-BCS
Férfi Eb-selejtezők
A magyar férfi röplabda-válogatott eddigi Európa-bajnoki selejtezői mérkőzései
1. forduló, augusztus 15.
Magyarország – Macedónia 2:3 (-23, -23, 23, 23, -14)
Budapest, 800 néző. V.: Mateizer (román), Ivkovic (horvát).
Magyarország: Nagy J., Gergye, Pádár, Szabó A., Keen, Németh Sz. Csere: Deák (liberó), Kaszap, Baróti, Bozóki. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase.
Macedónia: Milev, Andonov, N. Gjorgijev, Ljaftov, Madjunkov, G. Gjorgijev. Csere: Angelovski (liberó), Mihailov, Nakov, Despotovski. Szövetségi kapitány: Nikola Matijasevic.
2. forduló, augusztus 18.
Svájc – Magyarország 2:3 (-23, 21, -19, 23, -13)
Schönenwerd, 1000 néző. V: Juracek (szlovák), Harizanov (bolgár).
Svájc: Zeller, Brandli, Roos, Ulrich, Ehrat, Harksen. Csere: Fischer (liberó), Müller, Giger, Maag. Szövetségi kapitány: Mario Motta.
Magyarország: Keen, Németh Sz., Nagy J., Pádár, Gergye, Szabó A. Csere: Deák (liberó), Baróti, Dávid Cs., Bozóki. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase.
Az F-csoport állása
1. Ukrajna 2 1 - 1 - - - 6:2 5
2. Magyarország 2 1 - - 1 - - 5:5 3
3. Macedónia 2 1 - - 1 - - 5:5 3
4. Svájc 2 - - - 1 - 1 2:6 1