DVTK Jegesmedvék: Négy gólra kettővel feleltek

Miskolc - Budapesten meccseltek péntek este a magyar hokicsapatok a szlovákiai Tipsport Liga keretében.

Miskolc - Budapesten meccseltek péntek este a magyar hokicsapatok a szlovákiai Tipsport Liga keretében.

A találkozót a szakemberek és a szimpatizánsok is presztízcsatának minősítették, a miskolci gárda tagjai pedig ehhez hozzátették: az a céljuk, hogy visszavágjanak a fővárosiaknak a több héttel ezelőtti hazai vereségért.

A 20. percben

A hazaiak nagy iramban kezdtek, próbálták akaratukat a vendégekre erőltetni, a diósgyőriek ellenakciói pedig nem veszélyeztették Bálizs kapuját. Aktívak voltak a csapatok, sokat tettek a vezető gól megszerzéséért, ez azonban nem jött össze. A 6. percben Dansereau küldött bombát a kék vonalról, a játékszer azonban út közben elakadt. Nem sokkal később Langkow kiugrott, de nem tudta bevenni a „ringet”, az ellentámadást pedig Loiseau vezette, de a kapu mellé ütött. Hosszú ideig játékmegszakítás nélkül gördült a találkozó, amelyen a diósgyőriek voltak sokkal aktívabbak, a ketrec előtt azonban Bálizs volt az úr. A 17. percben Fejes jutott lehetőséghez a jobb szélen, éles szögből azonban nem talált rést. A 19. percben piros-fehér védelmi hibát követően Dansereau szó szerint ellopta a korongot, frontba dobta Klempet, aki nem tudta gólra váltani szólóját. Már csak 38 másodperc volt hátra, amikor Dudásnak sikerült mattot adnia Vaynak (1-0).

A második periódus elején Dudás küldött egy „puskalövést”, de Vay figyelte az ívet. Brown kiállítását követően megint öt a négy ellen korongozhattak a borsodiak, akik azonban nem jutottak el az egyenlítésig. A 25. percben Vincze P. kemény lövése eltalálta a védekező Dudást, aki fájdalmas arccal rogyott össze, majd lekorcsolyázott. A 26. percben a budapestiek első formációja majdnem eljutott a hálóig, csak azt hagyták számításon kívül, hogy Vay mögé nehéz eljuttatni a korongot. 26.05-nél Láda B., majd 27.45-nél Magosi szabálytalankodott, így egy rövid ideig öt mezőnyjátékos adogathatott három ellen, a korongjáratások, a pozíciókeresések eredményt azonban nem hoztak. A Jegesmedvék kitartása megacélozta a csapat erejét, és a 31. perc meghozta az egyenlítést. Nagy K. a támadó harmad kék vonala előtt elveszítette a korongot, amellyel Pance kiugrott, és remek mozdulattal emelt a bal felső sarokba, 1-1. A 35. percben Bálizs feküdt a korongra, a túloldalon viszont rezdült a háló. Brown éles lövést küldött, amelyet Vay nem tudott ártalmatlanítani, 2-1.

Izgalmas volt

Az utolsó szakaszt Magosi akciója vezette fel, korongját Bálizs kapta el. A 44. percben Klempa közelről szerezte meg tizenegyedik gólját (3-1), pillanatok múlva azonban Kulmala asszisztját a védő Milam értékesítette, 3-2. Az 50. percben Bodó akciózott, Vayt ez persze nem zavarta. A hajrá izgalmai­ban az 59. percben Orbán révén megszerezte újabb gólját az Újbuda, és ezzel bebiztosította a győzelmet, 4-2. A Jegesmacik vasárnap 16 órától a HK Nitra vendégeként lépnek a jégpályára.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

MAC Újbuda – DVTK Jegesmedvék 4-2 (1-0, 1-1, 2-1)

Budapest, 1670 néző. V.: Baluska, Novák – Krajcik, Gegán (szlovákok).

MAC Újbuda: Bálizs – Negrin, Dudás 1 (1), Orbán 1, Langkow, Bodó (1) – Burt (1), Fejes, Klempa 1, Brown 1, Dansereau (1) – Pozsgai, Bugár, Szabad, Nagy K. (1), Terbócs – Kreisz, Odnoga, Majoross B., Szigeti – Rajna (kapus). Vezetőedző: Majoross Gergely.

DVTK Jegesmedvék: Vay – Crawford (1), Kiss D., Pance 1, Vas, Harrison – Szirányi, Milam 1, Magosi, Loiseau, Kulmala (2) – Láda B., T. Slovák, Miskolczi, Galanisz, Somogyi – Vojtkó, Ritó, Hajós, Vincze P. – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon.

Kiállítások: 10 perc, ill. 6 perc.

Majoross Gergely: – A sorsdöntő pillanatokban jól teljesítettünk és sokáig vezetve győztünk.

Glen Hanlon: – Hosszú ideig „üldöztük” az eredményt és csak a mérkőzés végén játszottunk jól.



[related-post post_id="4051777"]

[related-post post_id="4050726"]

[related-post post_id="4049187"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!