2018.05.07. 11:35

DVTK vs. Mezőkövesd - Sütemény, sör, vereség, szidalmak

Miskolc - Több ezer lelkes szurkoló az új stadion avatóján, de ünnep helyett békétlenül zárult a szombat.

A villamos szélvédője mögött látni a piros DVTK-sálat, teljes hosszában kifeszítve, hogy a vezető magától díszítette fel így a járművet, vagy munkahelyéről érkezett a biztatás, nem tudni. Mutatós. A posta után, a zebránál zöldre vált a közlekedési lámpa, a közeli süteményes előtt üresek a kirakott székek, a mellette lévő kocsma ülő alkalmatosságainak többsége viszont már foglalt. Közepes korú drukkerek hozzák a teli korsót, óvatosan teszik az asztalra, nehogy kilöttyenjen a sör egy cseppje is.

Ioannidis a kedvenc

László – akit úgy jó két és fél évtizede BKV-nak becéznek – már a 64. életévét tapossa. Budapestről érkezett a meccsre, barátok hívták. Miskolcon már vagy tizenöt esztendeje nem járt, a stadionavatóról azonban nem akart lemaradni: „Először 1989-ben voltam Diósgyőr mérkőzésen, azt hiszem, a Kabával játszottak. Apám sokat fuvarozott errefelé is, a kocsikísérője szerencsi volt, és ha úgy adódott, és az időbe is belefért, akkor eljöttek ide meccsre. Szerették Veréb Gyuriékat… Szóval tőle olyan sok jót hallottam a klubról, hogy eldöntöttem, ezt mindenképpen meg kell nézni. Engem, aki tősgyökeres fővárosi vagyok, megfogott, ami itt volt… Jó megint a régi barátokkal lenni, csak sajnos már nincs meg az a büfé, ahová annak idején jártunk, mást építettek a helyére.”

A szomszéd társaság Venczel Lajoséké, nem kezdő drukkerek, bérletesek. A velük lévő kis srác, Atilla, 2009-ben született, apukája büszke arra, hogy Diósgyőrben. „Még csak tavalyelőtt voltam először meccsen, mondtam apának, hogy vigyen el – árulja el az ifjú szurkoló. – A kedvenc játékosom Ioannidis… Azért ő, mert jó focista… és jól is cselez” – állítja határozottan a fiú, aki szerint DVTK győzelem születik a stadionavatón, 3–0-s győzelemmel.

Igazgatói vezetéssel

Egy másik brigád tagjai azt taglalják, miért nem beszélhet a megnyitón Fekete Zsuzsa a szurkolók nevében. Őt mindenki ismeri, évtizedek óta a Diósgyőr lelkes drukkere, internetes bejegyzései „szívhez szólnak”, de a legenda, Oláh Ferenc megszólalását is hiányolják, ezzel sem értenek egyet. Közben ahány érkező, annyi fajta mez jelenik meg tizenöt négyzetméteren, kirajzolódik szinte az elmúlt másfél évtized, a „volános” korszaktól kezdve. A vendéglátóhely szerény berendezéseit a DVTK egykori csapatainak képei, poszterei dobják fel, ez is egy időutazás, két perc alatt. Az úton kék és fehér furgon gurul, lassít, napszemüveg mögül vizslatnak terepet, személyeket a rend őrei. Gyermektársaság fut be lelkesen, a süteményest veszik célba. Arnótról jöttek, a helyi Weöres Sándor Általános Iskolából, az igazgató bácsi hozta el őket. Sorra mondják a neveiket: István, Márk – belőlük kettő is van –, Milán, Gyuszi, Levente, Gábor, Eleonóra, Nóra, Vanda… Aki beszédesebb közülük, az elárulja, hogy kedvence a Rákóczi-túrós, míg másnak a mignon. „A Kilián, mostani nevén Diósgyőri Gimnáziumba jártam, és akkor, 1979, 1980 táján az olimpiai válogatott magját a DVTK adta – ezzel kezdi Tőzsér László igazgató. – Járt itt a Dundee United, a Kaisersleutern, remélem, hogy két-három éven belül lehet ismét egy olyan csapatunk, amelyik kilép a nemzetközi porondra. Egyébként az akkori garnitúrából leginkább Fekete Lacit kedveltem. A stadionról az a véleményem, hogy a szurkolótábor régen megérdemelte, legalább már 4-5 éve meg kellett volna építeni, mondjuk a Sivic-érában, amikor még nagyon jól ment…”

Tele a shop

Elmúlt fél négy, és a sör kezd jobban fogyni, mert egyre bővül a vendégkör. Nem mindenki bírja már a tempót, amibe a meleg is belejátszik. Az árnyékban egy nótával próbálkoznak, gondolatokat cserélnek a Red Highlanders tagjai is. Tőlük öt-hat lépésre Barancsi Orsolya, férje, Kopasz Imre, és kisfiuk, Kopasz Botond Áron, ők Tiszaújvárosból érkeztek Diósgyőrbe. Az ultra szektorba váltottak jegyet, és szintén örülnek annak, hogy felépült az új stadion, hogy végre „normális körülmények” között lehet szurkolni. Bíznak abban, hogy nyer a csapat, úgy látják Ugrai szerepe ebben fontos lehet. Egyre nagyobb a tömeg a többi kocsma, illetve a stadion felé közeledve, népszerű a nagy DVTK felirat a járda mellett, temérdek fotó, szelfi készül. Tele a shop, biztonsági őr magyaráz az egyik betérni kívánkozónak, a szurkolók bizonyos része már benn, a megnyitón. Egy régi csoport, a Sturm und Drang néhány tagja fekete egyen pólóban várakozik, természetesen ott lesz a helyük, ahol a „mai” ultráké. A Barcikai Brigád éppen összeáll egy közös képre. Idősebb, hetvenes-nyolcvanas pár nézegeti az építményt, megállnak három másodpercre, csodálkozva haladnak tovább. Kevés az olyan, aki nem visel valamilyen diósgyőröst, mezt, pólót, vagy sálat, lehet még ez az első meccsük itt. A beléptető kapuknál nincs tumultus, látszólag minden simán megy. Már nem sok van a kezdésig…

A mérkőzés után: biztonsági kíséret

A játékvezető véget vet az ütközetnek. Győzött az ellenfél, nincs közös ünnep, ujjongás, pacsi, mosoly. Helyette bosszús szurkolók, akik közül vagy félezren még negyed órával a lefújás után is a helyükön morgolódnak. Várják, hogy kijöjjenek a hazai játékosok, de semmi. Egyszer csak feltűnik a megyei ellenfél, levezetnek a gyepen. Irányítójukat, Bognárt odahívják az egyik lelátórészhez, közös képek készülnek vele. A nézők megtapsolják őt is, csapatát is. A megnyitóra szervezett zenekar játszik, de aztán csend lesz, amit szurkolói rigmusok törnek meg. A főbejárat előtt vannak vagy háromszázan, szidják a játékosokat. Úgy érzik, elveszett minden. A bizalom, a kapcsolat, és ami fontos, a bennmaradás lehetősége is. Valakit letepernek a földre, a hangulat feszült, a biztonságiak főnöke áll a tűzvonalban, csitít, mögötte rendőrsorfal. Nem először van ilyen Diósgyőrben. Az alap, ami hallható, hogy a focisták nem érdemlik a klub mezét, és hogy jobb lenne, ha „eltakarodnának”. Senki nem érkezik magyarázattal. Már egy óra is letelt, pár tucatnyian az edzőközpont felé szaladnak, a hírek szerint azért, mert arra láttak felbukkanni játékosokat. Futnak rendőrök, rendezők. Lassan lement a Nap. A főépület irányából sárga mellényesek tűnnek fel, vagy harmincan, körbefogják az érkező játékosokat. Oldalról szurkoló kiabál, némelyik mondat nem éppen szalonképes, de csak az elkeseredettség miatt. Felemlegeti az NB II-t, pénzt, hogy a játékosok semmit sem csináltak a pályán… 2018. május 5. Ez is egy történelmi nap Diósgyőrben. Van, ami miatt szép, van ami miatt nem…

Keserű ünnepek

Ebben az évszázadban a diósgyőri „avatások” eddig nem sikerültek túl jól, hiszen a régi létesítményben a világítás-átadó összecsapáson, 2003. november 15-én, NB II-es bajnokin a Kecskeméti TE győzött (0-2) az Andrássy úton. Nem egész három évvel később, amikor a felújított klubházat, amelynek keretében a tribünre 1195 darab műanyag széket szereltek fel, átadták, 2006. április 22-én élvonalbeli meccset rendeztek, amelyen a vendég Ferencvárosi TC nyert (0-1). Aztán 2010. március 6-án, amikor a felújított fedett Napos oldalt vehették birtokba a szurkolók, a Videoton diadalmaskodott Diósgyőrben (0-1).

- Molnár István -