Alsózsolca hírei

2011.05.24. 09:07

Jelentős iskolai fejlesztés Alsózsolcán

<p>Alsózsolca - Harminc milliós eszközparkkal gyarapodott az alsózsolcai iskola.</p>

Az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény eredményesen szerepelt „A jövő az, amit mi csinálunk” elnevezésű TIOP pályázaton, így több, mint 28 millió forint összegben nyert informatikai eszközöket. Ennek köszönhetően az intézmény és két tagiskolája 14 db interaktív táblával, projektorral, lap-toppal, valamint 58 db asztali számítógéppel és monitorral gazdagodott. Még 2008-ban adta be a pályázatot az intézmény, idén tavasszal érkeztek a korszerű eszközök, május 12-én került sor a projekt zárókonferenciájára.

Antal Lászlóné Zsuzsa, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy a megvalósult informatikai fejlesztésekkel a tantermek 40%-a számítógéppel ellátottá vált, a diákok és tanárok is szívesen használják a modern berendezéseket. Felső tagozattól kiszélesítjük az informatika órákat, ezáltal korszerű eszközökön gyakorolhatják a számítástechnikai feladatokat. Az igazgatóhelyettes hozzátette: iskolánkban az informatika mellett a környezetvédelem és a történelem is fontos szerepet játszik az oktatásban, gyakorta rendezünk erdei iskolát a Sajó mentén, illetve honismereti tábort.
-BTG-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!