Tokaji Írótábor – A dialógushoz szükséges kulturális minták

Akt.:
Miskolc, Tokaj – „A vélt vagy valós esély­egyenlőtlenségből fakadó sérelmek föl­emésztenek minket.”

Jenei László író, szerkesztő:

– Egy biztos, nem a problémaérzékenységgel van baj: minden létező neuralgikus pontról, kérdéskörről szerveződött már tábor/konferencia/kutatás/stb. Persze vannak fölöslegesek, irritálóak is szép számmal, mint ahol „a magyar irodalom külföldi megjelenésében fennálló egyenetlenség feloldásának szükségességét” állítják a középpontba, mintha a monologikus hatalmi beszéd ide is gond nélkül átültethető lenne: a fönt lévők megkérdőjelezhetetlen judíciumával belepiszkálnak a gépezetbe, amitől a világ majd felismeri a „övéik” értékeit is, s menten fordítja, díjazza azokat. Hát ez nem így megy. De a lényegről: valóban az a helyzet, hogy az egyetemi, akadémiai (stb.) világ, a szakmai szervezetek, szövetségek konferenciái, táborai, képzései az érdemi kérdéseket szem előtt tartják. Vannak jól körülírható iskolák, vannak kanonizációs törekvések, melyekre jórészt ügyet sem vet a számos szerves fejlődési irány, az élő, születő irodalom. Majd’ mindenről beszéltek már, s ezért majd’ mindenről lehetne tovább beszélni. Csakhogy így nem érdemes. A ma érvényesülő szemlélet nem ad teret a bölcsészettudománynak, lenézi annak képviselőit, sőt az emberi tudásnak ilyetén szerveződését is, átlép a tudományterület egyébként roppant egyszerűen megoldható létkérdésein, még a konvertibilis nemzetközi tapasztalatokon, normákon is. Úgy tesz, mintha nem látná a használati értékét, integrálhatóságát. Ebből fakad aztán a magukat pozícióban érzők már említett imperatív nyelvhasználata, tényszemlélete, a szakmai konszenzuskeresés (egyébként sokszor mindkét, „ellenérdekű” félre jellemző) megmosolygása. A lenéző kitérés, ahogy magamnak szoktam megfogalmazni. Nehéz így objektíve tudományos válaszokhoz jutni. Ha megkérdeznének, mi a megoldás, nem tudnék mit mondani: lehetne beszélni jellemhibákról, gyarlóságokról, de ez kulturális kérdés. Amíg csak szajkózzuk, hogy dialógust! dialógust!, de a mindennapi szakmai tevékenységünkben nem is ismerjük az ehhez szükséges kulturális mintákat, a vélt vagy valós esélyegyenlőtlenségből fakadó sérelmek fölemésztenek minket.

ÉM