Elérzékenyül, ha megérinti a Bodrogot

Tokaj - A perdöntő bizonyíték a lakcímkártya: ezzel tett pontot hovatartozására a tizenkilenc éves sportoló.

A magyar válogatott minden várakozást felülmúlóan szerepelt a Plovdivban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen tíz arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárt. A dobogó legmagasabb fokára felállhatott a tokaji Mozgi Milán is.

Szokványos kérdés, de kikerülhetetlen: sok gratulációt kapott?

Mozgi Milán: Igen-igen! Telefonon, e-mailben, sms-ben, Facebookon, személyesen, meg szinte mindenhogyan özönlöttek hozzám a szerencsekívánatok. Ebben a családom tagjai, a szeretteim és a barátaim jártak az élen, de nem feledkezett meg rólam Posta György, Tokaj polgármestere sem.

Én a tokaji főutcán egy kifeszített molinót is láttam.

Mozgi Milán: Valóban volt ilyen. Elmondták nekem, hogy óriási betűkkel ezt írták rá: „Mozgi Milán, büszkék vagyunk rád!” Számomra szívet melengető érzés, hogy szeretnek a tokaji emberek.

Fogalmazzunk kicsit erősebben: nemcsak a tokajiak, hanem a magyar sportkedvelők is rajonganak önért. Hiszen tudja, nálunk csak az aranyérem számít, ön pedig aranyos lett a bulgáriai Plovdivban.

Mozgi Milán: A kajak-kenu felnőttmezőnyét a világ legalább ötven-hatvan országában jegyzik. Plovdiv után valószínűleg már engem is számontartanak.

A közelmúltban – ön miatt – nagyon kikaptam az egyik olvasónktól, aki telefonon jelentkezett nálam.

Mozgi Milán: Azt el sem tudom képzelni, hogy miért.

Az egyik hírügynökség azzal foglalkozott, hogy egy hajóba ült azzal a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnal, aki köztudottan a példaképe. Kiadott anyagukban felidézték első találkozásukat, ennek helyszínéül – tévesen – a tokaji sportbált nevezték meg. Mivel magam is ott voltam azon az emlékezetes eseményen, a tokajit biztos kézzel javítottam ki bodrogkeresztúrira, de sajnos engem is cserben hagyott a memóriám…

Mozgi Milán: Már értem. Baki az egyik és baki a másik is. Ugyanis a köztünk történt találkozás Bodrogkisfaludon volt 2009-ben. Akkor még csak tizenegy esztendős voltam, de úgy emlékszem azokra a pillanatokra, mintha tegnap történt volna. Ön például, mint egy filmrendező, úgy rakosgatott minket a közös fotók elkészítése előtt. „Kicsik előre, magasak hátra, Kammerer Zoli pedig középre” – ezeket mondta, mielőtt kattingatott. Azokat a képeket máig őrzöm, nézze csak, itt vannak a telefonomon.

Húúú látom: akkor még másfél fejnyi testmagasság és negyven kiló izom volt a kettejük közötti különbség Kammerer javára. Én pedig azokra a szavaira emlékszem kristálytisztán, amelyeket abban a szobában mondott, ahol a fényképeket csináltam.

Mozgi Milán: Kisgyerekként szóltam el magam. Annyira megindított Kamera – mert ez Zoli beceneve – jelenléte, hogy ezt mondtam: „Olimpiai bajnok akarok lenni.”

Most, kajak négyes 500 méteres felnőtt Európa-bajnokként és ugyancsak felnőtt világbajnoki indulóként szépen közelít ehhez a majd tízmillió magyar számára teljesen elérhetetlen álomhoz.

Mozgi Milán: Így legyen, de ez azért még egy kicsit odébb van. Brazília, Rio de Janeiro, a 2016-os ötkarikás játékok kiküldetése még elérhetetlen volt a számomra, de Tokió, 2020, ha szabad így fogalmaznom, lőtávolba került. A Tiszán ugyan még sok víz lefolyik addig, egyet azonban megígérhetek: mindent és még attól is többet meg fogok tenni annak érdekében, hogy kijussak a távoli Japánba.

Még csak tizenkilenc esztendős, így élheti a maga fiatalos éveit.

Mozgi Milán: A fiatalos igaz, a többi nem. Hiába voltam itthon, Tokajban, mégsem mentem egyetlen buliba sem. Találkoztam a barátaimmal, napközben kicsit csatangoltunk ide és oda, de az időmet és az erőmet nem pazarolhatom olyan programokra – gondolok az éjszakázásokra –, amelyeket nem nekem találtak ki.

Már a Győri Vízisport Egyesületben lapátol – Európa-bajnoki címét és világbajnoki indulását egyaránt a kisalföldi klub színeiben produkálta –, de azért Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez és Tokaj városához is tartozik.

Mozgi Milán: A lakcímkártyám szerint tokaji vagyok. Ebben a városban élnek a szüleim, idevaló a bátyám, és a településen töltöm a szabadidőmet. A tokaji mivoltomra mindig büszke voltam, soha nem felejtem el hangsúlyozni, hogy eddigi pályafutásom döntő része a megye keleti kapujához – ahol „kezet” fog a Bodrog és a Tisza – köt.

Muszáj volt egyesületet váltania?

Mozgi Milán: Igen, természetesen. Nem volt könnyű, de – már bocsánat – egy tehetséges versenyzőnek, ha a fejlődése, ezáltal a saját és végső soron az egyetemes magyar sport érdeke úgy kívánja, akkor a jobb szakmai, tárgyi és anyagi lehetőséget kínáló alakulatba szólítja az élete. Futballhasonlattal élve: akinek a Real Madridban, a Barcelonában, a Bayern Münchenben, a Juventusban vagy éppen a Manchester Unitedben a helye, akkor ott játsszon. Félreértés ne essék: én nem Cristiano Ronaldóhoz hasonlítom magam, csupán a példabeszéd alátámasztása érdekében említettem ezt. Nekem úgy alakult az életem, hogy a kibontakozásom érdekében mennem kellett – és mentem is.

Tartja még a kapcsolatot egykori tokaji mesterével, Simon Lászlóval?

Mozgi Milán: Ezt kár volt megkérdeznie, ugyanis magától értetődő dologról van szó. Amikor itthon vagyok, mindig találkozom Laci bácsival, akinek örök hálával tartozom, nélküle soha nem lennék felnőtt Európa-bajnok, de ifjúsági olimpiai és világbajnoki ezüstérmes sem. A mai világban egyébként is nagyon könnyű bárkivel kommunikálni, hiszen erre számtalan eszköz és lehetőség adódik. Azért sorolom ezt, mert telefonon is gyakran az általam szeretett Laci bácsira csörgök.

Árulja el: picit megdobban a szíve, ha meglátja a Bodrogot?

Mozgi Milán: Természetesen, és nem csak a Bodrogot, a Tiszát is imádom. Ezeken a folyókon, vizeken cseperedtem fel. Állandóan a fejemben van az a pillanat, amikor először raktam le a hajómat a Bodrogra. Ez a pár másodperc nem múlik el, kitörölhetetlen emlék. Amikor itthon vagyok és megérintem a folyót, rendre nagyon meghatódom, és képes vagyok elérzékenyülni.

Én is így vagyok ezzel, ha meghallgatom Szepesi György örökbecsű olimpiai aranyérmes közvetítéseit. Tudja, Rio de Janeiróban, a három magyar vizes bajnoki cím eredményhirdetésekor magam elé képzeltem a tokiói dobogót, s azt, hogy ön áll a tetején, én meg a parton tapsolok.

Mozgi Milán: Ilyen szép szavak hallatán mit is kívánhatok? Adasson meg mindkettőnknek az a csoda, hogy átéljük ezt.

Addig azonban még marad a Bodrog. Simon Lászlótól tudom, hogy amikor itthon van, mindig megjelenik a követői között.

Mozgi Milán: Így van. Azért megyek a mai gyerekek, serdülők vagy ifjúságiak közé, hogy lássanak. Ezzel demonstrálom, hogy hajdan én is így és ott kezdtem és hová jutottam. Soha nem lehet tudni, hogy kiből és mi lesz. Akarat, szorgalom, kitartás és munka kérdése az egész, persze csak akkor, ha egyfajta alaptehetség azért szunnyad valakiben.

Nincs megállás: augusztus 24–27. között a csehországi Racice ad otthont a felnőtt világbajnokságnak. Önnek már egyáltalán nem kell izgulnia, hiszen tagja lesz a kajak négyes ötszáz méteren rajthoz álló magyar egységnek.

Mozgi Milán: Valóban. Az úgynevezett toló szerepkör hárul rám, ez annyit tesz, hogy a hajóban én ülök leghátul, a negyedik „székben”. Arról pedig, hogy izgulok-e vagy sem, elárulom: most még nem, odakinn azonban biztosan elkap az egészséges vizsgadrukk, amelyre mindig szükség van a sikeres szerepléshez.

Mi a céljuk?

Mozgi Milán: A dobogós helyek valamelyike. Ebben az is benne van, hogy akár kiharcolhatjuk a lehető leg­fényesebb érmet.

Hazajön még az elutazásig?

Mozgi Milán: Már nem. Szegeden leszek a válogatott edzőtáborában. Egyszerű a képlet: augusztus végéig edzés reggeltől estig, naponta kétszer, háromszor, vagy inkább egész nap, de a mondás úgy tartja, hogy valamit valamiért.

- Kolodzey Tamás -