Zavarosban halászók és horgászók büntetése

Akt.:
Illusztráció - Szigorú szabályok mellett lehet horgászni is
Illusztráció - Szigorú szabályok mellett lehet horgászni is
Ároktő, Miskolc, Tiszalúc – Sportszerűtlen eszközöket is bevetnek zsákmányszerzés céljából a rapsicok.

Az éj leple alatt engedély nélkül tapogató módszerrel „dolgozott” az az orvhalász, akire a Felső-Tisza-­vidéken csaptak le a napokban a halőrök. A hatóságokhoz bejelentés érkezett: Ároktőn az ártérben lévő kubikgödörnél rendszeres az ilyen tevékenység.

Az orvhalászat bűncselekmény, amiért félmillió forintos bírság is kiszabható és évekre eltilthatják az illetőt a halfogástól.

Veréb Gréta hatósági ügyintéző érdeklődésünkre elmondta, a Sajón, Hernádon és a Tiszán is tetten érnek olyanokat, akik fittyet hányva a szabályokra vetik ki hálójukat. A tiszalúci holt Tisza is kedvenc tanyája a rapsicoknak.

Öt nemes halat szabad

– A horgászoknak az egyesületeken keresztül jegyet kell váltaniuk. Egy személy legfeljebb két botot és egy négyzetméternél nem nagyobb csalifogó hálót alkalmazhat. Az őshonos halfajaink közül a keszegfélékből maximum 10 kilót szabad hazavinni, ám a nemesebb fajtákat darabszám korlátozással védi a törvény. Például pontyból, harcsából, süllőből, csukából maximum 3 példányt szabad kifogni, de ötnél többet tilos hazavinni. Ha a horogra akadt már három ponty, akkor legfeljebb két csukát vagy harcsát ejthetünk még el aznap – magyarázta Veréb Gréta. A szakembertől megtudtuk, számos olyan idegenhonos halfaj is létezik, melyek inváziója kiszorítja az őshonosokat, ezért tilos visszaengedni többek között a törpeharcsát, pettyes- és fehér busát, viszont az amurt, aki szereti viheti, de vissza is engedheti élőhelyére. Mindez a halászat esetében is érvényes.

Tiltott eszközök

– Az állami jeggyel egy, legfeljebb 16 négyzetméteres háló és 3, legfeljebb 2 méter átmérőjű varsa használható.

– Az illegálisan horgászókat könnyebb elcsípni, a halászok óvatosak, gyakran lakossági bejelentés előzi meg a rajtaütést. Engedély nélkül, próbálkoznak olyan területeken, ahol egyébként is tilos halat zsákmányolni, sőt előfordul, hogy tiltott eszközökkel állatkínzást követnek el – hangsúlyozta a szakember, aki kiemelte, tilos mérgező, kábító anyagokat, szúró szerszámot, búvárszigonyt, váltóáramú elektromos eszközt, robbanóanyagot és nyakzó hálót bevetni. Utóbbit, mely leszorítja az állat kopoltyúját és elpusztítja azt, Észak-Magyarországon is alkalmazzák az orvhalászok, akik a félmillió forintig terjedő büntetés mellett börtönbe is kerülhetnek a kegyetlen tettért.

ÉM-JA


Állatkínzás, természetkárosítás, orvvadászat Megyaszón
Megyaszó - A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben két aszalói férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. augusztus 21-én a délutáni órákban tett egy mezőőr bejelentést, melyben elmondta, hogy két férfit ért tetten, akik Me...

Fotó: police.hu
Debrecen - A rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a debreceni lakossal szemben. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 72 éves férfival szemben. A debreceni lakos a megalapozott gyanú szerint május 23-án 6 ór...

police171-1-1
Encs - Az Encsi Járásbíróság jogerősen 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt az orvhalászt, aki Gibárt környékén jogosulatlanul halászott. Csak sportolt… A férfi a Hernád folyó partján halászott 2017 decemberében egy túrakenuból egy dobóhálóval és...



Tiszaújváros.
BOON.HU






hirdetés