Vadászt keresnek a vaddisznók kilövéséhez Miskolcon

Vadászt keresnek a vaddisznók kilövéséhez Miskolcon
Miskolc – A múlt héten számoltunk be róla, hogy Miskolc külterületi részein ismét elszaporodtak a vaddisznók, olyannyira, hogy az Egyetemvárosban komplett kondát is fotóztak, amint átkelnek az úton.

Mint a polgármesteri hivataltól megtudtuk, jelenleg hivatásos vadászt keresnek a lakott területeken felbukkanó vaddisznók kilövésére, a korábban szerződésben álló vadász ugyanis azt nem hosszabbította meg. Az önkormányzat először 2016 elején kapott engedélyt a rendőrségtől a belterületi vaddisznóvadászatra. Az elszaporodó állatok ugyanis évek óta jelentős károkat okoznak a Vargahegy, Örömhegy, Komlóstető, Miskolctapolca, Görömböly és Diósgyőr erdős részein élőknek. Mivel a vaddisznók elriasztására alkalmazott fizikai módszerek nem jártak eredménnyel, a miskolci önkormányzat a rendőrségtől kért és kapott engedélyt a kártékony állatok kilövésére.

ÉM-HI


Vaddisznók okoznak riadalmat Miskolcon
Miskolc - A miskolciak szerint az egyik hétvégi házas városrészben csapatostul járnak a vadállatok. Tönkreteszik a kerteket, kitúrják a növényeket, és az ott lakók semmit nem tudnak tenni ellenük. Öblítővel locsolják körbe a kerteket, kutyaszőrt, vagy emberi hajat tűznek a kerítésre - sokféle mód...

Aranyosak, de jobb nem összetalálkozni - illusztráció
Miskolc - Úgy tűnik, ismét elszaporodtak a vaddisznók a város lakott részein. Az elmúlt években már meggyűlt a baja a kiskerttulajdonosoknak a vaddisznókkal, amelyek közelebb merészkednek a lakott területekhez és komoly károkat tudnak okozni a portákon. Tavaly év elejére olyannyira folyamatos vol...

Miskolc - Sérült vaddisznót találtak a lillafüredi függőkertben. Eltört a gerince, miután leesett egy magas támfalról. Mozogni sem tudott, végül lelőtték. Az utóbbi időben egyre többször tévednek lakott területre vaddisznók. Mozogni sem tudott, végül lelőtték a szerencsétlenül járt vaddisznót...



Tapolca.
BOON.HU






hirdetés