A strandfejlesztésről is szó volt a miskolci rendkívüli ülésen

Akt.:
A strandfejlesztésről is szó volt a miskolci rendkívüli ülésen
A strandfejlesztésről is szó volt a miskolci rendkívüli ülésen
Miskolc – Rendkívüli testületi ülést hívott össze hétfőre Miskolc polgármestere, dr. Kriza Ákos. A meghívó szerint három napirendet tárgyaltak a képviselők.

Ebből kettő érintette Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletének módosítását, a harmadik pedig a Diósgyőri FC. Kft. tőkeemelését irányozta elő.

Gyorsabban és egyszerűbben

A településszerkezeti terv és az építési szabályzat módosítását egyrészt az ITC-székház és környékén megvalósuló közigazgatási központ beruházása indokolta, valamint a miskolctapolcai strand második ütemének fejlesztése. A beruházás folyamatának gyorsítása és egyszerűsítése érdekében a testület már áprilisban döntött arról, hogy a beruházás által érintett részeket kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja.

A fejlesztéshez azonban szükséges a településrendezési eszközök módosítása, ami tárgyalásos eljárás keretében már megtörtént. Az előterjesztő szerint a mostani rendeletmódosítás pedig elősegíti a meglévő terület továbbfejlesztését.

Forduljanak a hivatalhoz

A testületi ülésen az ellenzék részéről elhangzott, szeretnének terveket látni a beruházásról, szeretnék tudni, mikor indul a fejlesztés. Érdemi válasz azonban nem volt, bár a polgármester kijelentette, ha a miskolciaknak kérdése van, ügyfélfogadási időben fordulhatnak a hivatalhoz.

Lapunk is érdeklődött a pontos tervekről, a beruházás menetéről, de lapzártánkig nem kaptunk választ az illetékesektől.

– ÉM-NSZR –


Nagy képünkön a látványterv: ilyennek álmodják az ITC környékét. A kisebbik fotón: így néz ki most
Miskolc - A miskolci belváros is bővül az ITC-t és környékét érintő mega­projekt révén. A megyeszékhely közgyűlése hétfői rendkívüli ülésén döntött Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletének mó...

Fotó: boon.hu
Miskolc - „A Magyar Labdarúgó Szövetség 2017. július 7. napján kelt tájékoztatásában értesítette a Diósgyőr FC Kft.-t, hogy az MLSZ által úgynevezett PMR eljárásrend szerint számított a társaság saját tőkéjének értéke mínusz 585 511 millió forint volt, amely elmarad az MLSZ által 2016. december 31-r...

itc_dvtk_strand
Miskolc - Rendkívüli testületi ülést hívott össze hétfőre Miskolc polgármestere, dr. Kriza Ákos. Három napirendet tárgyaltak a képviselők. Ebből kettő érintette Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rende...

Élményfürdő lesz a strand mellett
Miskolc - A miskolci önkormányzat nyílt közbeszerzést írt ki a Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének tervezésére, amelynek a becsült értéke nettó 108 millió forint. A felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A vízfelület nagysága 2352 négyzetméter lesz, ami magában foglalja...

itt-lesz-a-masodik-utem09-st
Miskolctapolca - Úgy tűnik, a kutat még nem fúrják, de az önkormányzat szerint előbb elő kell készíteni a terepet. Kútfúrási munkák kezdődnek Miskolctapolcán kedden, az egykori gyermekstrand területén – közleményben tudatta a hírt az elmúlt héten a miskolci önkormányzat. Lapunk is kíváncsi volt, ...



Tapolca.
BOON.HU






hirdetés