Táncház ünnep volt a Gárdonyiban

Akt.:
A Miskolci Táncházak négy évtizede a Gárdonyiban
A Miskolci Táncházak négy évtizede a Gárdonyiban - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Szombat délutántól hajnalig táncházi ünnep volt a Gárdonyiban.

Egy Debrecenben néprajz szakos hallgató, Kovács Petra Klára a miskolci táncházak 40 évéről írta a szakdolgozatát. Ezt tovább gondolva kitalálta, hogy meg kellene ünnepelni a negyven évet. Társat is talált rögtön Barsi Csaba táncház vezető személyében. Hamar meg is lelték a méltó helyet az ünnephez, ugyanis több mint 40 éve itt tartották az első táncházat Miskolcon a Sebő Együttes a vezetésével.

A fotó és dokumentum kiállítással egybekötött visszatekintő rendezvényt Papp Ferenc, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának osztályvezetője nyitotta meg.

A hivatalos műsor után elkezdődött a hajnalig tartó táncház természetesen telt házzal, ugyanis nagyon sokan eljöttek a régi táncházak szereplői mellett, természetesen a maiak is. A talpalávalót a Nyekergő, a Borókás, a Fanyűvő, a Kisgyőri Folkegyüttes, a Tényleg, a Számadó, az Esztenás és a Csender zenekarok szolgáltatták. A nagyon jó hangulatú, baráti találkozásokkal teli rendezvény mutatja, hogy a miskolci táncházak élnek és van rá igény.











hirdetés