Lövöldözés Kemecsénél: sörétes puskával sebesítettek meg két férfit

Akt.:
Lövöldözés Kemecsénél: sörétes puskával sebesítettek meg két férfit
© Fotók: police.hu
Kemecse – A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. Pál 38 éves nyíregyházi lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. december 10-én 19 óra körül szülei Kemecse külterületén lévő házánál tartózkodott. Egy korábbi anyagi vita miatt az udvarra érkezett egy 45 éves taktakenézi és egy 40 éves tiszavasvári férfi, akik pénzt követeltek tőle, ezért a gyanúsított fegyvert fogott rájuk, és felszólította őket arra, hogy hagyják el a területet.

DSC_1124

A férfiak ennek nem tettek eleget, ezért a gyanúsított a nála lévő és engedéllyel tartott sörétes vadászfegyverével lövéseket adott le az irányukba. A lövések következtében a 45 éves és a 40 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták és előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták.

Az ingatlan udvarán az elkövetéshez használt fegyvert megtalálták és lefoglalták. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –

DSC_1138_0

– Nem tudtam az esetről, de most, hogy így mondja, hétfőn este hallottam két lövést, mikor a lovaknak szénát adtam. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a dolognak, hiszen a környéken rengetegen vadásznak, mondhatni, egy-egy puskalövés megszokott itt a Kemecse környéki tanyavilágban – fogalmazott lapunknak egy Kemecse-Hegedűstanyán élő idősebb férfi, aki nevét nem volt hajlandó elárulni, ám ennek ellenére segítségünkre volt: igaz, hogy csak szóban, de elnavigált bennünket a hétfő esti lövöldözés helyszínére, Körmenditanyára.

– A férjemmel kétlakiak vagyunk, van, mikor Nyíregyházán, s van, amikor itt, Körmenditanyán töltjük az éjszakát. Hétfőn este a megyeszékhelyen voltunk, így csak most értesültem a lövöldözésről. Egyébként nem lep meg ez az egész, jó lenne, ha gyakrabban járnának erre a rendőrautók és ne csak akkor, mikor már megtörtént a baj – mondta lapunknak a 60 esztendős Riczu Istvánné, aki épp a kerékpárjáról szállt le a Körmenditanyán található háza előtt, mikor megszólítottuk.

– Nem tudom, ki és melyik háznál lövöldözhetett, nem is igen ismerek itt mindenkit, sokan kiadják a házukat vagy csak hétvégente jönnek ide – mondta búcsúzóul Riczu Istvánné.

Fülöp József épp „átutazóban” járt Körmenditanyán és Libabokorba tartott, mikor leintettük az autóját. Mint lapunknak elmondta: ezen a tanyán legfeljebb ha három embert ismer, s ő sem hallott semmit a hétfői lövöldözésről.

Senki sem ismerte

A helyszínen szerzett tapasztalataink azt mondatják velünk: a 38 éves H. Pál meglehetősen ritkán járhatott szüleinél a tanyán, hiszen a megkérdezett környékbeliek nem ismerték, sőt, senki sem tudta megmondani,pontosan melyik háznál dördülhetett el december 10-én este az engedéllyel tartott sörétes vadászfegyver.

– TG –



Szerencs.
BOON.HU






hirdetés