Közösen gyújtottak gyertyát Szendrőn

Tomorszki István gyújtotta meg a 4. gyertyát
Tomorszki István gyújtotta meg a 4. gyertyát - © Fotó: Mezővári Attila
Szendrő – Együtt ünnepelték az adventet a város főterén­­­­ 2017-ben is.

Nagy hagyománya van Szendrőn az adventi koszorú meggyújtásának, ahogy a korábbi években, úgy 2017-ben is együtt ünnepelt a város apraja-nagyja, és nagy érdeklődés mellett gyújtották meg az adventi hétvégéken a gyertyákat Szendrő adventi koszorúján.

Így volt ez december 23-án is, amikor a szeretet szimbólumának gyertyáját gyújtották meg a főtéren lévő adventi koszorún. A hagyományoknak megfelelően Liptákné Spisák Beáta, a Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédet mondott és a koszorún lévő negyedik gyertyát Tomorszki István polgármester gyújtotta meg. Ezt követően Benke András tiszteletes és Ferencz Károly esperes-plébános megáldották a koszorút.

Az ünnepi műsor közreműködői voltak a Szendrői Népdalkör tagjai, a Százszorszép Majorette Csoport. Szép Karácsonyi dallamok csendültek fel az Operett Miskolcz művészeinek, Ládi Gabriellának és Bagi Csabának előadásában.

Az ünnepség zárásaként a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Nyugdíjas Bányász Szakszervezet Szendrői Alapszervezete szeretetvendégséggel kedveskedett a résztvevőknek.

ÉM



Szendrő.
BOON.HU






hirdetés