Székesfehérvár Rali – Vegyes “felvágott” a hétvégére

Kázárék győzelemért utaznak Székesfehérvárra.
Kázárék győzelemért utaznak Székesfehérvárra.
Eger, Miskolc és Szombathely után Székesfehérváron folytatódik az országos rali bajnokság.

Ebben az esztendőben voltak már aszfaltos versenyek, legutóbb pedig murván találkoztak a legjobb hazai ralisok. Az előttünk álló hétvégén mindkét borításból jut a versenyzőknek, hiszen az ORB soros futamának az a különlegessége, hogy előbb murván, majd aszfalton rendezik a gyorsaságikat.

Az idei Székesfehérvár Rali legnagyobb kérdése, hogy az eddig hibátlanul menetelő Herczig, Bacigál kettőst a riválisok meg tudják-e szorítani. Ezzel ugyanis nyílt maradhatna a bajnokság, ellenkező esetben a Skodás egység jelentős előnnyel várhatná a szezonból hátralévő, további három versenyhétvégét. Az összetett pontversenyben második helyen álló Kazár Miklós, Ferencz Ramón egység optimistán tekint a hétvége elé, hiszen eddig valamennyi futamon ott voltak az élmezőnyben. Még úgy is, hogy az elmúlt három esztendőben bajnoki címet szerzett pilóta kéztöréséből épült föl.

– Most már úgy ahogy jól van a kezem – fogalmazott a futamot megelőzően Kazár Miklós. – Ezt még egyáltalán nem lehetett elmondani Miskolc és Szombathely előtt, ami jelentősen kihatott a teljesítményünkre. Folyamatosan fájdalomcsillapítóval versenyeztem, így pedig nem lehet százszázalékot nyújtani. Székesfehérváron azonban reményeink szerint már nem lesz semmi probléma. Győznünk kell, mert a bajnoki cím szempontjából így tarthatjuk életben a reményeinket. Az elmúlt évek sikerei után pedig nem lehet más célunk, minthogy ismét a dobogó legmagasabb fokán végezzünk, még akkor is, ha jelenleg az üldöző szerepét töltjük be.

Most is Mitsubishi

Kazárék – Szombathelyhez hasonlóan – az EVO IX-es Mitsubishivel neveztek a Székesfehérvár Ralira. Tették mindent azért is, mert az autó legutóbb jól vizsgázott, a murván abszolút versenyképes volt az ország nyugati szegletében. Most azonban aszfalton is bizonyítani kell vele a viadal második napján.

– Nem lesz ezzel semmi probléma, kiválóan felkészített Mitsubishivel vágunk neki a következő feladatnak – folytatta a bajnoki címvédő. – Az elmúlt hetekben a csapat komolyan dolgozott azért, hogy minden szempontból bizakodóan várjuk az előttünk álló megmérettetést. Az egri ezüst, a miskolci bronz és a szombathelyi ezüst egyfajta sormintát mutat, de képesek vagyunk ettől jobban is versenyezni. Az elmúlt futamokon a sérülésemből kifolyólag egy-egy hiba is becsúszott, ezért nem tudtunk versenyben lenni a győzelemért. Bízom benne, hogy ezúttal hibamentes hétvégénk lesz, ebben az esetben pedig a jó eredmény sem marad el.

A Székesfehérvár Rali pénteken a rajtceremóniával kezdődik, a verseny érdemi részét pedig szombaton és vasárnap bonyolítják le. A verseny össztávja 383 kilométer, amelyből a gyorsasági szakaszok közel százötven kilométert tesznek ki.

ÉM-ME

A Székesfehérvár Rali programja:

Június 12. (péntek):

18.30 – Rajtceremónia, Székesfehérvár, Mátyás Király körút


Június 13. (szombat):

10.13, GY1 – Várpalota/1

10.51, GY2 – Iszka/1

11.49, GY3 – Aranybulla/1

13.28, GY1 – Várpalota/2

14.06, GY2 – Iszka/2

15.04, GY3 – Aranybulla/2

17.07, Plaza Superspecial


Június 14. (vasárnap):

10.08, GY7 – Csákberény/1

10.45, GY8 – Oroszlány/1

11.26, GY9 – Bakonycsernye/1

13.39, GY10 – Csákberény/2

14.16, GY11 – Oroszlány/2

14.57, GY12 – Bakonycsernye/2

15.40, GY13 – Csákberény/3

16.45, Célceremónia, Székesfehérvár, Mátyás Király körút




Sporthírek






hirdetés