Sport

2018.08.11. 11:47

Alves is bemutatkozhat Mezőkövesden

Mezőkövesd - Vasárnap hazai környezetben lép pályára a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata.

Mezőkövesd - Vasárnap hazai környezetben lép pályára a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata.

A fürdővárosiak az élvonal 4. fordulója keretében holnap 19 órától a Budapest Honvéd együttesét látják vendégül. Az előző körben a fővárosiak megszerezték harmadik sikerüket, így 9 ponttal a táblázat második helyén állnak, a mezőkövesdiek viszont pihentek, hiszen a Mol Vidi FC elleni mérkőzésüket a székesfehérváriak kérésére elhalasztották.

Partnerek voltak

Kuttor Attila vezetőedzőt először a rutinos szakemberek véleményével szembesítettük. Szerintük egy váratlanul beiktatott szünnap kedvezőtlen hatást válthat ki, mert ez megtöri a lendületet, viszont elősegítheti a leülést. A sárga-kékek pedig két hete vívtak utoljára tétmérkőzést, a szakember azonban nyugodt:

– A legjobb tudásunk szerint készültünk fel – közölte Kuttor Attila. – Programunkban volt terhelés és frissítő mozgás is, utólag tudjuk meg, hogy miként tartottuk tűzben a vasat, előre olyan felesleges aggódni. Ha ezt tennénk, akkor belekevernénk a külső körülményeket, én pedig ettől közismerten irtózom. Az természetesen igaz, hogy a Vidi nemzetközi fellépése miatt talán nem a legjobb csapatukat szerepeltették volna ellenünk, ez pedig a malmunkra hajthatta volna a vizet, de az egyetemes magyar labdarúgás számára fontos, hogy a fehérváriak végre komoly eredményt érjenek el. Szóval partnerek voltunk, a sportág érdeke ezt kívánta meg tőlünk, és halkan hozzáteszem a személyes véleményemet: fair play, azaz sportszerűség is van a világon.

Arra a kérdésre, hogy miért nem játszottak edzőmérkőzést, a tréner így felelt:

– Itthon és külföldön is folynak a bajnokságok. Mindenkinek bajnokija volt, beleértve az NB I-es és az NB II-es csapatokat, meg a szomszédos országokban zajló ligákat is. Így nem volt más választásunk, egymás közötti játékot iktattam a programba, ez is tökéletesen megfelelt számunkra.

Repülőrajtot vettek

A kispestiekkel szemben érdekesen alakult a sárga-kékek legutóbbi két fellépése. Vendégként diadalmaskodtak, hazai környezetben azonban vereséget szenvedtek, azóta pedig zongorázni lehet a különbséget, hiszen a Puskás egykori klubja elveszítette két ászát, a gólgyáros párost, Eppelt és Lanzafamét.

– Az tény, hogy a két játékos kiesése nagyjából harminc gól kiesését jelenti, de így nem lehet általánosítani, vagy okoskodni – jegyezte meg a kövesdiek mestere, majd hozzátette:

– Távozott két focista, ráadásul mindkettő tényleg kiváló, és mit hozott az élet? Három találkozón három győzelmet, meg a vele járó 8–2-es gól­különbséget, nekünk mégsem a Honvéd keretváltozásaiból és a szerepléséből kell kiindulnunk. Nekünk az a dolgunk, hogy a legjobb tudásunk szerint teljesítsünk, de az mindig csak a pályán derül ki, hogy ez mire elegendő. A labdarúgásban ugyanis egy dolog az elmélet, megint más a gyakorlat. Célunk a győzelem kiharcolása és nem a veretlenségünk megőrzése, a kettő között nagy a különbség.

Talán…

A borsodiak André Alves dos Santos személyében a napokban brazil csatárt igazoltak, és sokat várnak a magyar élvonal korábbi gólkirályától. A nagy kérdés az, hogy mikor jön el bemutatkozásának mező­kövesdi pillanata…

– Ez még a jövő zenéje – közölte Kuttor Attila. – A támadó rendesen dolgozik, felvette az itteni fordulatszámot, szerepeltetését a csapat érdeke határozza majd meg.

A mezőkövesdi játékosok közül csupán Iszlai sérült, a védekező középpályást térd­szalag-szakadása miatt műtötték, ezért még hosszú ideig nem játszhat. A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Dombó – Farkas D., Pillár, Katanec, Vadnai – Szeles, Mlinar (Tóth B.) – Cseri, Koszta, Vajda S. – Drazic.


Két órával később kezdenek

A kövesdi klub elfogadta a Budapest Honvéd javaslatát, mely szerint a nagy melegre való tekintettel vasárnap 19 órakor kezdődjön találkozó. Az MLSZ versenybizottsága ezért tegnap délelőtt döntött: szentesítette az eredeti, 17 órával szembeni két órás csúsztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!